A Terminal Workhouse az I. Világháború végének 100. évfordulója alkalmából mutatja be Dalton Trumbo, többszörös Oscar-díjas hollywoodi forgatókönyvíró Johnny háborúja című regénye, és az abból készült színdarab nyomán újonnan megírt monodrámáját Molnár Gusztáv előadásában.

Trumbo regénye pacifista szócső a háború értelmetlenségéről és borzalmairól egy végletesen lesérült, vak, néma, süket és minden végtagját elvesztett fiatal katona gondolatain át. A fizikálisan megsemmisült (halott), cselekvés-és kommunikációképtelen, de szellemileg teljesen ép és aktív főszereplőn keresztül azonban nemcsak az első világháborúról – vagy bármilyen háborúról – kapunk megrázó kórképet, hanem máig aktuális ideológiai zsákutcákba is elkalauzol. Itt már nem is annyira konkrét háborúról van szó, hanem a mindenkori kisember, átlagember tehetetlen küzdelmeiről, és a hatalommal szembeni tehetetlenségéről.

A Terminal Workhouse társulattól már megszokott módon az előadásban egy friss, mai problémákkal és a társadalom elé görbetükröt tartó, új szöveggel találkozhatunk: hogyan hatnak ránk a világban történt borzalmak, amikkel nap mint nap kávézás közben találkozunk a híreket olvasva? Meddig tart a kisember felelőssége a világméretű események és változások kapcsán? Milyen hétköznapi harcokat folytatunk le a saját életünkben? Tudunk-e szólni, és meghallanak-e, ha szólunk? A kérdéseket pedig nem egy első világháborús amerikai katona, hanem az iraki háború egyetlen hősi magyar halottjának szócsövén keresztül teszik fel.

 

„A reggeli kávénál azt olvassuk, hogy Vietnamban már 40.000 amerikai esett el. Hányinger helyett a pirítós felé nyúlunk. Egy kis matematika: 40.000 halott fiatalember = 3.000 tonna hús és csont, 56.000 kg szürkeállomány, 50.000 gallon vér, 1.840.000 le nem élt életév, 100.000 meg nem született gyermek. […] Felsikoltunk éjszaka, ha mindez előjön álmunkban? Nem. Nem álmodunk erről, mert nem gondolunk rá. Nem gondolunk rá, mert nem is érdekel. Jobban érdekel minket a törvény és a rend, hogy az amerikai utcák biztonságosak legyenek, miközben a vietnami utcák vértől sikamlósak lesznek, ahova évről-évre újabb amerikai fiúk érkeznek, akik csak az itteni börtöncella és az ottani koporsó között választhatnak. […]

Ha már a halottak semmit sem jelentenek számunkra […], mi a helyzet a 300.000 sebesültünkkel? Tudja valaki, hol vannak? Mit éreznek? Hány kart, lábat, fület, orrot, szájat, arcot, hímvesszőt veszítettek el? Hányan lettek süketek, némák vagy vakok, esetleg mindhárom? Hányan veszítették el egy, kettő vagy három, vagy éppen négy végtagjukat? Hányan maradnak mozgásképtelenek egész életükre? Hányan vegetálnak öntudatlanul valami kicsi, sötét, elzárt szoba mélyén?” – írja Dalton Trumbo a Johnny háborúja 1970-es kiadásának előszavában.