Elsőre nem érintett meg a darab, bár hasonló érzésekkel küzdök. Bennem erősebbek ezek a viharok, mint amit a szereplő közvetített. A néma ordítást senki nem hallja, a beletörődés számomra nem opció. A százszor(és alkohol nélkül) lejátszott saját belső monológom 101. lejátszása volt külső szereplővel. Viszont azért mégis vállon veregettem magam, mert továbbra is elszántan keresem a továbblépés lehetőségét a lehető legkevesebb megalkuvással. De végülis, most, hogy így össze próbáltam rendezni a gondolataimat, mégis csak hatott rám: hogy így ne! Úgy gondolom, inkább a fiatal-, és középkorosztály számára van erős mondanivalója, amikor még nem túl késő a valósággal való szembenézés. Mert az élettiportsághoz, az egyoldalú társfüggéshez nem szabad ragaszkodni és egyre mélyebbre süllyedni benne egészen addig, amikor már az egész csak alkohollal elviselhető.