Händel kései oratóriumai közül a Józsua (Joshua) volt az egyik legsikeresebb. Azok közül, amelyeket a Sámson után komponált, csak a Júdás Makkabeus-t mutatták be többször a zeneszerző életében, melynek népszerűsége nagyrészt annak volt köszönhető, hogy az első évad előadásai után e műbe került át a „See the conqu’ring hero comes” kezdetű tétel, amelyet Händel eredetileg a Józsuához írt.

G. F. Händel: Joshua
oratórium / oratorio HWV 64
(magyarországi bemutató / premiere in Hungary)
Joshua, az izraeliták vezére / The leader of the Israelites– Szigetvári Dávid
Achsah, Caleb leánya / Caleb’s daughter– Jónás Krisztina
Othniel, fiatal harcos / young warrior – Bakos Kornélia
Caleb, Joshua társa / Joshua’s partner – Jekl László
Angyal / Angel – Ducza Nóra
Kodály Kórus Debrecen / Kodály Choir Debrecen
(Karigazgató / Leader: Szabó Sipos Máté)
Savaria Barokk Zenekar / Savaria Baque Orchestra
korhű hangszereken / on period instruments
Vezényel / Conductor: Németh Pál

Rendezők együttműködésben:

Magyar Händel Társaság / Hungarian Handel Society
Savaria Barokk Zenekar / Savaria Baque Orchestra

A Józsua egyértelműen nagyon tetszett Eliza Heywoodnak is, aki 1749-ben az Epistles for the Ladies c. művében ezt írta: „A legistenibb Extázisba kerültem. Behunytam a szememet, és azt képzeltem, az angyalok kórusa körében vagyok az Örökkévalóság fényes régióiban, hatalmas Teremtőmnek és az ő szavakkal ki nem fejezhető ’Messiásának’ dicséretét zengve. Úgy éreztem, a durva Földből semmi nincs bennem, csupa Lélek! – csupa Szellem voltam.”

Az olyan drámai események, mint Jerikó falainak leomlása, a város felgyújtása és lerombolása, az, ahogy Józsua megállítja a napot és a holdat égi útján, és ahogy a megvert csapatokból hadsereget hozott létre, nem szólva a harcos diadalmas visszatéréséről a csatából, olyan hősi anyagot biztosítanak, amely bármely zeneszerzőt inspirálná. Talán nem meglepő, hogy Jerikó lerombolása a második felvonásban Händel egyik legnagyobb mennydörgő kórustételét ihlette, méghozzá egy olyant, ami nagy hatással volt Haydnra egy 1791-es Westminster apátságbeli nagyszabású előadás során. Állítólag „régóta ismerte már a zenét, de az erejének felét sem érezte, amíg nem hallotta, és tökéletesen biztos volt benne, hogy csak egy ihletett Szerző tudott és lehetett képes lejegyezni ilyen magasztos zeneművet.”