Szülőként, pedagógusként a nevelés során is a magam történetét mesélem el. A szabályok, határok kijelölése és betartatása; a motiválás; a problémamegoldás kérdéseiben történő választások mind rólam, az én világképemről szólnak. Ebben a történetben helyet kapnak a szorongásaim, félelmeim, kétségeim, ugyanakkor az erőforrásaim, álmaim, vágyaim, céljaim és a boldogsághoz való viszonyom is. Tetteimmel mesélem el, hogy miben hiszek, miért küzdök, mi az, ami továbbvisz a nehéz helyzetekben – és azt is, hogy mikor adom fel. Ez a hitem vagy hitetlenségem története is. Mit közvetítek gyermekem felé: a világ az egy jó hely, ahova érdemes volt megszületni vagy a világ veszélyekkel teli? Megbízom-e abban, hogy egészséges gyermekem képes a saját tempójában fejlődni, vagy szorongok, hogy „versenyhátrányba kerül” a többiekhez képest, ezért programszerűen „fejlesztem” őt? Képes vagyok-e a problémás helyzetekben nyitottan figyelni és rugalmasan alkalmazkodni, vagy mereven ragaszkodom ahhoz, amit egyszer elhatároztam? A gyermeknevelésről vallott gondolataim, a nevelésben alkalmazott módszereim mind-mind engem mesélnek.