Az utóbbi időben egyre jobban elszaporodtak Budapesten a testközelből, szinte díszletek nélkül működő modern klubszínházak, melyek közül a II. kerületi Dunapart mellett elhelyezkedő Spirit-be még nem sikerült eljutnom. A check-in kifejezetten kellemes, a korábban téli-sportfelszereléseket kínáló kazamata-üzlethelység kellemes-hangulatúra lett átépítve. A legpozitívabb meglepetés az élő zongorajáték jelentette a váró-kávézóban, mely egy egészen különlegesen előadott ABBA, Money-Money adaptációval kiválóan hangolt Thomas Mann híres darabjára. A Spirit-nek két helyisége van, melyből a nappalim méretének felét alig meghaladó, zsebkendőnyi kis szoba szolgáltatott terepet az alig 50-perces műnek. Terepet és nem a klasszikus színpad+nézőtér kombót. Sajnos itt az óvatlan színházlátogató azonnal belerongyol egy meglehetősen súlyos szervezési hibába, hiszen a pöttöm szobácska rövidebbik nézőtéri oldalán árválkodó 2, a hosszabbikban pedig 3 széksor nem érdemelt semmiféle emelvényt, hogy át lehessen látni a fejek felett ha az emberfiát nem a legelső sorba vezette a vakszerencse az érkezési sorrendben elfoglalható térben. Ez nekem sajnos nem sikerült, és a hosszabbik oldal utolsó, 3. sorába szorulva csak fejek erdeje között vadászva nézhettem át az aggasztó szervezési problémát tovább súlyosbítva gyakran ülve, sőt fekve játszó színészek felé, bizonyos szituációkban semmit sem látva az előadásból. Nagy kár ez a szarvashiba, pedig a szerepjátékon bőven volt néznivaló. A színészek kifogástalanul alakítják karakterüket, és külön örvendetes, hogy a Mario óriási szerepében rejlő tengernyi lehetőséget jól kiaknázó, fiatal Szalay Bence és a Cipolla-t megformáló Perjés János domináns karakterei mellett a két másik, háttérszereplő is hasonlóan magas színvonalat képviselt. Ezért a színészi munka nem csak jó, hanem tűrhetően kiegyensúlyozott is a darabban. A játék másik nagy előnye az interaktivitás, mely általában is jellemző a modern színjátszásra, itt pedig különösen domborodik, hiszen Mario a rövidke, de nagyon tömény darab első felében a nézők sorai között ülve/állva végzi a dolgát. Ami kevésbé tetszett a rettentő szerencsétlenül kitalált nézőtér-koncepción mellett, az a világítás, mely erősen összemosta a játék és a nézőteret, így kevésbé kiemelve az egyébként korrekt teljesítményt nyújtó színészek játékát. Amint említettem a darab maga nagyon rövid, de rendkívül tömény, szinte levegőt sem kap a néző/hallgató/kukucskáló (inkább az utóbbi) a brazil szappanoperákhoz hasonló érzelmi kitörések, túltolt drámai átélés elemei folyamatosan záporoznak az igen hangosan kiabáló színészektől karnyújtásnyira ülő publikum felé. Hangos és hektikus, zaklatott a darab, de ez is teszi hitelessé. Összességében azt mondhatom, hogy én szeretném ezt a változatot egy sokkal alkalmasabb, jobban kialakított nézőtérről is megnézni, itt a Spirit kishelységében inkább a legalább 195 centi magas, a nagyon tömény, gyors, rengeteg ingerületet szinte egyszerre felfogni képes, a pergő részletek között elveszni szerető színházrajongóknak ajánlanám. Nálam precízen 6,5/10 pont az összhatás, a rendelkezésre álló értékelési rendszerben pedig 7-et adtam rá, melyben az elmúlt 2 évad rengeteg összehasonlítási alapot szolgáltató, számos RS9-es tapasztalata is benne van, Ők most szerintem a Pesti modern színjátszás etalonjai, melyet a Spirit ezen munkájának nálam még nem sikerült megközelítenie, de az estémet semmiképpen sem rontotta el a produkció.

Parádés választás volt. Ennyire testközelből utoljára 25 éve láttam előadást. Virtuóz módon prezentálták a művészek a darabot. Érdemes megnézni. Javaslom!