Előadók / Performed by

Bakonyi Jusztina,
Cseh Hajnalka,
Dömök Edina,
Seres Enikő,
Stubnya Béla,
Szeles Ildikó
 
(Mándy Ildikó Társulata, vendégművészekkel kiegészülve)

Zene / Music editor: DJ ER
Fény / Light: Payer Ferenc, Pálosi István (hang / sound)
Jelmez / Costume: Dömök Edina
Koreográfus / Choreographed by Mándy Ildikó és a Társulat

Rendező / Directed by Mándy Ildikó (Harangozó Gyula-díjas)

Külön köszönet / Special thanks to: Nemzeti Táncszínház, Dusa Gábor, Mozdulatművészek Háza, Fenyves Márk, Pálosi István

Házi kedvenc, szabad, független, különc négylábú, hasznos vagy épp haszontalan, szerethető vagy utálható, és mégis, sokszor, sok helyen találkozhatunk velük az irodalomban, a zenében, a színházban, a táncban is. A macska, akinek több, esetenként hét vagy kilenc élete is van, sokaknak szolgált múzsaként, mint például Hamingway, Kosztolányi, Örkény, T.S Eliot, Csajkovszkij, Rossini, Satie, Ravel, Fauré, Scarlatti és még sokan mások.

Történeteink táncban (mozgásban), prózában, zenében macskáról és emberről, a függetlenségről, a szabadságról, a macska-ember kapcsolatáról ismert és kevésbé ismert írók, költők, zeneszerzők műveinek felhasználásával, 12 éven felülieknek.
A macskák titokzatosak, rejtélyesek. A macskák pont olyanok, mint mi emberek.

Macskatípusok, a teljesség igénye nélkül: városi macskák, falusi macskák, gyári macskák, kóbor vagy utazó macskák, a szomszéd macskái, vegetáriánus macskák, rajzfilmmacskák stb.

„Macska mindenképpen kell. Ha nem lehet hosszú hajam, meg más örömem, macskám azért lehet.” (Ernest Hemingway)

https://www.facebook.com/CompanyIldikoMandy/

Kritikai visszhang:
„Néha csak az ujjak rezdülnek, és valahogy puhák a léptek, kerekek, simulóak a mozdulatok, kéjesek a nyújtózások – és kissé a semmibe meredőek, magányosak a tekintetek. Egyszerre szeretetteliek, kíváncsiak és eltartóak, harcosak az egymáshoz való közeledések. A táncosok ily módon azt is képesek megragadni, ami az emberi létezésben összefüggésbe hozható a macskákkal: a nem kapcsolódást, az önmagába zárt tudatot, a feltételes szeretetet és a függetlenségért hozott legnagyobb áldozatot: a magányt.”                                 (Színház, 2018. április – Rádai Andrea-Táncban a próza vagy prózában a tánc?)