„Bárhol is nyitod ki a partitúrát, a szemedbe fúj a szél” - jellemezte A bolygó hollandit Wagner egyik pályatársa, s a kritikának szánt megjegyzés voltaképpen a mű egyik legnagyobb erényére mutat rá: a megzabolázhatatlan természeti erők, a vihar és a tenger érzékletes jelenlétére, amely oly különleges jelleget kölcsönöz a műnek.

A fiatal Wagnert 1839-ben egy nyolcnaposra tervezett, de egy vihar miatt végül háromhetesre nyúlt tengeri hajóúton ihlette meg a természet elementáris ereje. Az élmény Heine egyik novelláját juttatta eszébe: „Az a fából tákolt kísértet - a szörnyűséges hajó - kapitánya nevét viseli, egy hollandusét, ki valaha rég az összes ördögökre megesküdött, hogy valamilyen szirtfokot az éppen tomboló félelmetes vihar ellenére is körülhajózza, még ha ítéletnapig kell vitorláznia, akkor is. Az ördög szaván fogta, ennek következtében ítéletnapig kell bolyongania a tengeren, hacsak közben meg nem váltja őt egy nő hűsége.”
A végletes asszonyi önfeláldozás és a sorsa roppant terhét hordozó férfi legendája az egyik legnépszerűbb romantikus operában született újra. Az elátkozott hollandi, aki csupán hétévente egyszer léphet a szárazföldre, a Wagner-hősök sorából elsőként áhítozik a szerelem által való megváltás csodájára. A darab egyfelvonásos ősváltozata 1841-ben készült el; az 1843-as drezdai ősbemutatón már a háromfelvonásosra bővített átirat hangzott el - ez lesz hallható a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

Koncertszerű előadás német nyelven, magyar felirattal

Rendező: Magyar Állami Operaház

Vezényel:  Kesselyák Gergely