1 Válassz előadást

2 Válassz jegyeket

3 Add meg az adataid

4 Fizess online
 Töltjük rögvest!
KNUTDUT MEN
Budapest Music Center - Opus Jazz Club
Ezt az előadást még nem értekelték elegen, az előadóhely többi programjának átlaga:
9.2 / 10
3200 értékelésből
Erre az előadásra ma nincsenek félárú jegyeink, nézd meg az aktuális darabokat a   Főoldalon!
A multiinstrumentalista Ágoston Béla a Janus Pannonius Tudományegyetem ének-zene, karvezetés szakán kapta első diplomáját 1992-ben, majd 2012-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem ének- zene, karvezetés szakának mesterképzését is elvégezte. 2013. óta a selmecbányai Jan Albrecht Zeneakadémia szaxofontanára.

Művészi hitvallását és munkásságának mozgatórugóját a – műfajok közötti határokat oldó – „zeneközelítő” fogalomba sűrítette, és ennek jegyében is lett könnyűzenei életünk megkerülhetetlen alakja. Pályafutása során olyan rangos együttesek tagja volt, mint a Dél- Alföldi Szaxofonegyüttes, a Vízöntő, a Kampec Dolores és az Etnofon Zenei Társulás, és közben mintegy húsz – többnyire a mai napig aktív – zenekart vezetett. A Knutdut Men névre hallgató
kvartettjével rögzített Dunno című albuma a BMC Records gondozásában 2016-ban jelent meg, s igen kedvező fogadtatásban részesült úgy idehaza, mint külföldön.

Közreműködik:
Ágoston Béla - tenor- és szopránszaxofon
Murányi Ákos – altszaxofon
Pengő Csaba – nagybőgő
Hárságyi Péter - dob

Kérjük Önöket, hogy az Opus Jazz Clubba váltott jegy mellé ne felejtsenek el asztalt foglalni!
Ülőhely csak asztalfoglalás esetén garantálható. Asztalt jeggyel, internetes jegyváltás esetén utalványazonosítóval rendelkező vendégeinknek tudunk foglalni. Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani! Közvetlenül koncertkezdés előtt történő jegyvásárlásnál vendégeink a meglévő asztalokat érkezési sorrendben foglalhatják el. Telefon +36 1 216 7894.

Helyszín

Budapest Music Center
Budapest, 1093, Mátyás u. 8.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges! Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be. Köszönjük!