Emanuel Ax (zongora) • Vezényel: Fischer Iván

Wolfgang Amadeus Mozart: G-dúr zongoraverseny, K. 453Anton Bruckner: 4. (Esz-dúr, „Romantikus”) szimfóniaEmanuel Ax bensőségesen játszik, és finoman, okosan vonja oda a figyelmet Mozart G-dúr zongoraversenyére, Bruckner szimfóniája viszont hangosan követeli, hogy rá figyeljenek. Mindkét úton érdemes végigmenni.

„Amit Emanuel Ax épít hangokból, az nem hivalkodó kastély, hanem szelíd és meghitt otthon, amely a belépőt azzal lepi meg, hogy minden szobából nyílik egy újabb” – írta az Élet és Irodalom a zongoraművészről legutóbbi BFZ-vel közös koncertje után. Fischer és Ax tökéletesen érti egymást, ebből a kötelékből építi fel Mozart 17. (G-dúr) zongoraversenyét (1784), amely az évadban szintén elhangzó 21. (C-dúr) concertóhoz hasonlóan Mozart pályájának csúcsán született. Mindkét darab sziporkázó vígoperai tétellel zárul, de a 17. más különlegességeket is tartogat. Az első tétel katonai indulókat idéz, mégis elegáns és kecses, míg a második tele van kivételesen szép modulációkkal és megdöbbentő disszonanciákkal. A zongoraművész ezzel a darabbal ünnepli 70. születésnapját.
Míg Ax világa kedves titkokat rejtő házikó, addig Bruckner zenéje „romantikus katedrális” – mondja Fischer Iván. A karmester szerint a 4. szimfónia két elemből építkezik: a senkiéhez sem hasonlítható ünnepélyes áhítatból és a Wagner nyomdokain haladó legszenvedélyesebb romantikából. Ebből jön létre Bruckner kivételes varázsa, amit nem véletlenül imádnak az egész világon. Kreatív logikájával megújította a szimfóniát – vagy konzervatívnak, vagy radikálisnak tartották. A 4. szimfónia az egyik legnépszerűbb műve az ellentmondásos osztrák szerzőnek, egyben az egyetlen, amelyiknek nevet is adott. A „Romantikus” szimfónia egy középkori városból indul, majd egy erdőbe jutunk madárfüttyel és heves vadászattal, végül egy nagy, közös lakmározás vár a mezőn.