Szép Ernő: Lila akác című regényének felhasználásával írta Szávai Viktória
Péter, az Orfeum ünnepelt és körülrajongott művésze, akinek legnagyobb problémája, hogy hogyan rázza le a nőket. Egy véletlen találkozás összesodorja Vilmával, aki -mint mindenki- odavan Péterért, ámde titkon másra sem vágyik, minthogy az Orfeum ünnepelt és körülrajongott művésznője legyen, akinek legnagyobb problémája, hogy hogyan rázza le a férfiakat. A két ambíció súrlódik, ütközik, csiszolódik Szép Ernő: Lila akác című regényének felhasználásával, megidézve a 20-as 30-as évek ellenállhatatlan stílusát, báját, humorát. A helyszín maga az Orfeum, ahol történetünk két szereplője a kor nagy filmslágerein keresztül bonyolítja reménytelen, kusza szívügyeit.
Játsszák: Szávai Viktória és Adorjáni Bálint
Zongorán közreműködik: Nagy Szabolcs
Zeneszerzők: Ábrahám Pál, Eisemann Mihály, Fényes Szabolcs, Hegedűs Tamás, Horváth Jenő, Seress Rezső, Szlatinay Sándor
Dalszövegírók: Békeffy István, G.Dénes György, Halász Rudolf, Harmath Imre, Kellér Dezső, Mihály István, Nóti Károly, Seress Rezső, Szilágyi László, Zágon István
Az előadás a Hartai, Hofra, Proscenium és az UMPA ügynökségek, valamint az EMB Universal zeneműkiadó engedélyével kerül bemutatásra..
A MENÜ VÁLTOZTATÁSI JOGÁT FENNTARTJUK
Vacsoraszínházi menü
Pestós-pisztáciás csirkemell érmék körtés-fügés rukkola salátával
Baconbe göngyölt szűzérmék zöldbors mártással, gratin burgonyával
Passió gyümölcsös túrótorta
Allergének: az előétel diófélét, a főétel laktózt és tojást tartalmaz.
Kérjük, előre jelezze, ha bármilyen ételérzékenysége van. Köszönjük!
A cukrot, laktózt és glutént tartalmazó desszert helyett paleo málnatortát tudunk felszolgálni.
Kapunyitás: 19:00-kor
Programkezdés: 19:45-kor
Jegyárak 3-fogásos vacsorával
■ Prémium: 8.900 Ft
■ Standard: 7.900 Ft
FONTOS TUDNIVALÓK, GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK
1. Kezdési időpont
Érkezéskor a regisztráció kötelező.
Az előadás pontosan kezdődik. Késés esetén, csak a szünetben tud helyet foglalni a vendég, és az ételek felszolgálása legkorábban a két felvonás közötti szünetben lehetséges. A vacsora fogásai (előétel, főétel, desszert) az előadás egyes részei előtt, illetve után kerülnek felszolgálásra. Az előadás részeiről vagy egészéről képi és hangfelvétel készítése kizárólag az Orfeum vezetőségének előzetes hozzájárulásával engedélyezett.
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy programjaink kezdési ideje eltérő lehet, ezért kérjük, hogy minden esetben tájékozódjon a https://www.ticket.orfeum.hu oldalon.
(A Facebook eseményeknél minden esetben a nyitási időpontot adjuk meg, a pontos programkezdés az esemény leírásában olvasható.)
2. Érkezés
Előre megváltott jeggyel legkésőbb, 19:30-ig kérjük, hogy érkezzenek meg, a későbbiekben a helyet NEM TUDJUK GARANTÁLNI!
Vendégeinknek a Corinthia Hotel Hársfa utca felől nyíló, őrzött parkolójában, 20 óra után 50%-os parkolási kedvezményt tudunk biztosítani a szabad helyek függvényében. Helyet előre foglalni nincs lehetőség. A kedvezmény igénybe vételéhez kérjük, távozás előtt adják át parkolójegyüket egyik kollégánknak, hogy lepecsételhessük, mielőtt azt a szálloda recepcióján érvényesítik!
3. Helyek elfoglalása
Az asztaloknál található ülőhelyek nem számozottak, vagy egyéb jelzéssel ellátottak. Az asztaloknál a helyek elfoglalása minden esetben ÉRKEZÉSI SORRENDBEN TÖRTÉNIK. Szeretnénk tájékoztatni, ha nagyobb társasággal érkeznek és foglalásuk, több különálló asztalhoz szól, de foglaláskor nem jelezték jegyértékesítő munkatársunknak előre erre vonatkozó igényüket, az asztalokat összetolni nem tudjuk, illetve nem tudjuk garantálni, hogy egy asztalhoz ültetjük a vendégeket. A 2 fős és 4 fős asztalokat semmilyen esetben nem lehet összetolni, nagyobb társaságok elhelyezése miatt mindenképpen kérje kollégánk segítségét. Ha egy darab maradék jegyet vásárolt egy már majdnem teljesen foglalt asztalhoz, pl. egy 6 fős vagy 4 fős asztal egyik jegyét vette meg, úgy, hogy az adott asztalnál nem a saját társasága ül, előfordulhat, hogy másik asztalhoz fogjuk átültetni. Amennyiben az adott asztalnál található összes helyet nem vásárolja meg, úgy a fennmaradó helyeket más vendégek számára értékesítjük, így másokkal fognak együtt ülni. 6 fős asztalainkat, nagyobb csoportok számára tartjuk fent, amennyiben 6 fős asztalhoz 5-nél kevesebb jegyet vásárol, úgy előfordulhat, hogy másik asztalhoz ültetjük, melyről előzetesen tájékoztatjuk.
Felhívjuk kedves vendégeink figyelmét, hogy előre megváltott jegyek esetében, az adott asztalhoz szóló foglalást a rendezvény meghirdetett kezdési időpontja után maximum 30 percig tudjuk tartani. Ezt követően – amennyiben a foglaláskor megadott telefonszámon nem tudjuk elérni a vendéget –, az el nem foglalt helyeket más vendégeknek értékesítjük. Amennyiben a vendég később megérkezik, az Orfeum mindent megtesz a vendég elhelyezése érdekében, azt azonban, hogy asztalt biztosít, garantálni nem tudja. A meghirdetett kezdési időpont előtt, telefonon (+36 30 948 64 48) jelzett késés esetén, természetesen érkezésig biztosítjuk a lefoglalt helyeket.
Érkezéskor a regisztráció, valamint az őrzött ruhatár használata kötelező.
4. Lemondás
Amennyiben a jegyet már megvásárolta, de bármilyen oknál fogva még sem tud részt venni a koncerten, s azt legalább 72 órával előbb jelzi, úgy jegyeinek árát lemondástól számított maximum 30 napig felhasználhatja egy másik estre. A jegyek árát semmilyen esetben nem fizetjük vissza, kivéve, ha az esemény a szervező hibájából hiúsul meg. Jegy-módosításra egyszer van csak lehetősége.
5. Házirend betartása
Az egy adott rendezvényre szóló jegy megváltásával, valamint az azon történő részvétellel minden vendég tudomásul veszi a helyszínen kifüggesztett, illetve az Orfeum online felületein közzétett szabályokat (házirend), s azok betartását magára nézve kötelezőnek tartja.
Az Orfeum területére semmilyen ételt és italt nem lehet behozni. Tortarendelést, csak előzetes írásos megrendelés alapján tudunk teljesíteni, ezzel kapcsolatos igényét a foglalas@orfeumclub.hu címre kell elküldeni. Kérdésével, keresse kollégáinkat, a lenti elérhetőségek bármelyikén.
6. Egyéb
Kérjük, fokozottan ügyeljen arra, hogy online jegye illetéktelenek kezébe ne kerüljön, az ebből eredő károkért felelősséget nem vállalunk.
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!
Bármilyen a helyfoglalással vagy estjeinkkel kapcsolatos kérdésben, kérjük vegye fel kollégáinkkal a kapcsolatot a foglalas@orfeumclub.hu mailcímen vagy a +36 30 9486448 telefonszámon.
Helyszín
Budapest, 1073, Erzsébet krt. 43-49. (Corinthia Grand Hotel)