Egy este a magyar irodalom méltán elfeledett klasszikusainak társaságában. A nagy sikerű előadáson most egyetlen alkalommal fellép Darvas Ferenc, aki a színpadon rögtönöz kísérőzenét kedves dilettánsaihoz.

Ha elhervad szívem, az a rózsaillat,

Üssetek fejemhez örök élő nyilat!”

(Szécsényi Szabó Mózes)

Hogy mi a jó vers, és mi a rossz, azt éppen olyan nehéz megmondani, mint hogy miért ízlik jobban a rántott hús a spenótnál. Ízlés dolga. A jó versnek nincs mértékegysége, mint ahogy a rossznak sincs. A dilettáns vers más. Íze, zamata van. Élvezeti értékét az adja, hogy „olyan rossz, hogy az már jó”. Nem minden dilettáns verset dilettáns költő követett el. Vannak történelmi korszakok, amelyek szükségképpen termelték, termelik ki a maguk dilettáns

verseit.

Az igazi dilettáns más. Ő mindenféle kétely és leginkább jó ízlés nélkül veti papírra klapanciáit, amelyek – főként innen nézve – jelentős élvezeti értékkel bírnak. A két csoportból válogat gyönyörűen rossz és szórakoztatóan borzasztó műveket és kínál másfél óra gyönyörteli borzongást a Hatszín Teátrum az irodalomra érzékeny közönségnek.

A fűzfaverseket elővezetik:

Nádasdy Ádám író, műfordító

Benedek Miklós, Kovács Patrícia, Ónodi Gábor

és egyetlen este Darvas Ferenc!