NEM TALÁLTÁL ELŐADÁST MA ESTÉRE?

Sztálin kedvenc darabja, állítólag tizenötször látta. Valószínűleg boldog volt, hogy láthatta a fehér tiszti gárda felbomlásának történetét. Az pedig nyilván nem érdekelte, ami bennünket, nézőket igen: hogyan zajlik megannyi értelmes, tisztességes ember erkölcsi és fizikai pusztulása?

A SZERZŐ

Érdekes közjáték Bulgakov élettörténetében, hogy levelet írt a Szovjetunió legfelsőbb vezetőinek is, ebben azt kérte, hogy vagy engedjék emigrálni vagy adjanak neki munkát a Csehov Színházban. Nem kis meglepetésére maga Joszif Viszarionovics Sztálin hívta fel telefonon, és segítséget ígért. Ígéretét be is tartotta. Bulgakov különböző színházakban kapott munkát, 1936-ban már a Moszkvai Nagyszínházban szövegkönyvíróként és fordítóként dolgozott. 1939-ben egy Sztálinról szóló, Batum című színdarabba kezdett. Csalafinta aranykalitka volt ez, hiszen munkát ugyan kapott és írhatott is, de művei nem kerülhettek nyilvánosságra. Talán emiatt egyre többet betegeskedett, végül negyvenkilenc éves korában Moszkvában meghalt.

A RENDEZŐ

Meggyőződésem, hogy mi, a valaha volt Osztrák-Magyar Birodalom polgárainak kései leszármazottai, genetikusan kódolva vagyunk az elmúlt birodalmak iránti nosztalgiára, és a bennünket az elmúlásuk okán felkavaró érzésekre. Magam is írtam egyszer erről egy darabot, Vörös bál címmel, amely persze teljesen más, de hasonló gyökerű: hogyan mehetett tönkre valami, ami akár örökké élhetett volna. A darab arról a korról szól, amikor az »örökké« szó értelmét vesztette.

(Németh Ákos)