Pécsi Nemzeti Színház
tragikomédia
1 óra 45 perc, egy szünettel
„A tanmesék sokkal érdekesebbek, mint az igaz történetek.” Anders Thomas Jensen Ivan, az istenfélő vidéki lelkész parókiájára háromhavi közmunkára érkezik a neonáci Adam.
Ivan kérésére az első napon célt tűz ki magának: almás pitét fog sütni. Ehhez azonban a kertben álló almafát is gondoznia kell, amit varjak, férgek és végül villám is sújt, ráadásul a konyhai sütő is kigyullad. A sátán mindent megtesz, hogy akadályozza a munkát – értelmezi a helyzetet a lelkész, s azzal próbál lelket önteni pártfogoltjába, hogy majd Isten segedelmével úrrá lesznek a nehézségeken. Ám Ivan mind gyanúsabb töretlen optimizmusa egyre kevésbé látszik igazolódni, s átnevelő módszere a gondjára bízott többi tévelygő állapotán sem sokat javít: a kleptomán alkoholista Gunnar változatlanul lopkod és iszik, Khalid, a pakisztáni bevándorló éjszakánként továbbra is benzinkutakat rabol, hogy megbüntesse a hazáját kizsákmányoló multikat, a szexmániás alkoholista Sarah pedig épp gyermeket vár.
A mindinkább elszabaduló irracionalitás lassanként átértelmezi a valóságot és annak határait, a jellegzetes skandináv humor groteszk világába kalauzolva a nézőt. Anders Thomas Jensen mára kultikussá vált filmjének adaptációja először látható magyar színpadon.
Szereposztás
| Ivan, a pap | Cserna Antal |
| Adam Pedersen, a náci | Rázga Miklós |
| Sarah Svendsen, anonim alkoholista nő | Kulcsár Viktória |
| Gunnar, a llopós, kövér alkoholista | Köles Ferenc |
| Khalid, a bevándorló | Urbán Tibor |
| Dr. Kolberg, orvos | Széll Horváth Lajos |
| Holger, a náci barát | Götz Attila |
| Julle | Uhrik Teodóra |
Stáblista
| Rendező | Paczolay Béla |
| Díszlet | Horgas Péter |
| Jelmez | Benedek Mari |
| Zeneszerző | Furák Péter |
| Ügyelő | Krajcsovics Csaba |
| Súgó | Schrämpf Mária |
| Rendező asszisztens | Frank Fruzsina |
Helyszín
Budapest, 1065, Nagymező u. 22-24.