1885. március 14-én az Operaház mutatta be Erkel Ferenc István király című operáját, melyet eredetileg az intézmény egy évvel korábbi megnyitójára rendeltek. A mű szövegkönyvét Váradi Antal jegyezte Dobsa Lajos Első István király című tragédiája alapján. Sokáig társszerzős darabként, fiával, Erkel Gyulával közösen írott munkaként tartották számon, ám az újabb kutatások mást mutatnak. A Bánk bánra és a Hunyadi Lászlóra jellemző kvalitásokkal bíró opera bemutatójának óriási közönségsikere volt. A mű István király uralkodásának utolsó éveiben, az 1030 és 1038 közötti időszakban játszódik, és a címszereplő apoteózisával zárul.

Cselekmény:

István király élete alkonyához érkezett. Érzi, hogy öreg, és a trónutódlás gondja nagy súllyal nehezedik rá. Ugyanakkor félelemmel tölti el a horvátok esetleges támadása. A nyomasztó gondokat úgy próbálja megoldani, hogy fiát, Imrét összeházasítja a horvát fejedelem lányával, Crescimirával. Imre azonban mély vallásosságában elkötelezte magát a szerzetesi életmódra, ezért a házasságot bár formálisan megkötik, valójában nem teljesedik be. Imre közli a szerelmes Crescimirával, hogy apja akaratának engedett, mikor az oltár elé vezette őt. A nászszobában magára hagyja a vérig sértett lányt. Crescimira lelkiállapotát használja ki az egyik trónkövetelő, Péter, és mérget ad át neki, hogy megmérgezze Imrét, amit a lány feldúlt állapotban meg is tesz. Látván azonban gyilkos tettét, a hercegnő eszét veszti. A történés pillanatában a magyarság nagyobb része már áttért a keresztény hitre, de egy részük Vazul vezetésével megtartotta ősi hitét. A két tábor állandó konfliktusban van egymással. Ebből a helyzetből végül is István kerül ki győztesen. Imre halálával a trónutódlás gondja újból aktuálissá válik. István kétségbeesésében abba is beleegyezne, hogy a pogány Vazul legyen az utóda, hiszen ő is Árpád-házi ivadék. Vazult azonban megölik pogány hívei, mert tudomásukra jut, hogy át akar térni a keresztény hitre. A halálra készülő István látja az eljövendő dicsőséges és tragikus századokat. Halála pillanatában megjósolja, hogy a végveszélyből csak az összetartás és a hit mentheti meg a nemzetet. A nép vallásos áhítattal borul le, és imájában magát a szent király oltalmába ajánlja.