A Magyar Állami Operaháznak mint nemzeti intézménynek rangjából és helyzetéből fakadó kötelessége a vidéki és határon túli magyar operajátszás támogatása. E felismerés hozta létre 2013-ban a Primavera-sorozatot: egy héten át vidéki operatársulatok bemutatói váltják egymást az Erkel Színházban.

„Ebben az operában Bellini kétségtelenül elérte tehetségének legmagasabb csúcsát. Itt a költemény az antik görög tragédia magaslataiba emelkedik, és ezt a formát Bellini még inkább megnemesíti azáltal, hogy ünnepélyes és impozáns karaktert varázsol mindennek. A szenvedéllyel teli dallamok Bellini melódia-művészetének különösen szép, világos megnyilatkozásai, melyek egy fenséges talajon szárnyalhatnak szabadon, nem holmi homályos csillogással, hanem hatalmas, egységes képbe rendeződve, önkéntelenül is megidézve Gluck világát“− így ír Richard Wagner a Normáról, amelyet maga is többször vezényelt. Bellini, aki 30 évesen már a Scala ünnepelt szerzője, első sikerei után a neves librettistával, Felice Romanival újabb felkérést kap, amelynek eredménye az 1831-ben bemutatott Norma. Romani közös munkáik betetőzésének nevezte a művet, „a leggyönyörűbb rózsának a csokorban“. Ezt az operát tartják a „bel canto“- stílus legemblematikusabb darabjának, ahol az énekhang szépsége végtelen dallamokon keresztül tündököl és uralkodik mindenek felett. Norma a nő toposza, aki fétis és szent népvezér, élet-halál ura, de aki egyben titkon bűnös szerelmes és anya, esendő, eldobott szerető, maga a lángoló szenvedély és az őrjöngő féltékenység, aki végzetében, bukásában is hű marad mindahhoz, amiért élt.