A francia Pascal Rophé életében három mű volt, amely olyan sokkolóan hatott rá, hogy egészen a karmesterségig repítette: Beethoven 9. szimfóniája, Stravinsky Tavaszi áldozata és Boulez Gazdátlan kalapácsa. Ugyanolyan magabiztossággal nyúl a 18-19. század szimfóniáihoz, mint a kortárs zenéhez. Szenvedélyét és újító személyiségét ezúttal spanyol kortársakon keresztül mutatja meg a közönségnek. A többszörösen díjnyertes baszk zeneszerző, Ramon Lazkano San Sebastiánból származik, a gyönyörű óceánparti városból, ahol a BFZ is visszatérő vendég. A hangversenyen elhangzó Eriden (1997–98) két teljesen ellentétes részből áll. Az első sűrű és mozgékony, gyakoriak benne a végletekig fokozott tempóváltások, a második viszont egyenletes és nyugodt, sok csenddel. A kettőség a mű címében is ott lüktet, a baszk szó egyszerre jelenti: megtalálni és megtalált.

Sűrű zenei anyag a spanyol Alberto Posadas Oscuro abismo de llanto y de ternura (2003) című műve is, ami szabad fordításban annyit jelent: sírás és gyöngédség sötét mélysége. A darabban a hangok úgy ütköznek egymásnak, mint a földkéreg lemezei. Ahogy Posadas több alkotása, ez is izgalmas fúzió, a szerző ugyanis szívesen épít bele matematikai és fizikai folyamatokat kompozícióiba.

Posadashoz hasonlóan Hèctor Parra is sokat foglalkozik a világot mozgató természeti erőkkel, és tudományosan közelít a zenéhez a Caressant l’horizonban (2011) is. Ábrázolása azonban se nem romantikus, se nem sztereotipikus. Az idő, a tér és a törékeny emberi lét határait feszegeti: a zenébe ültetett biológiai és fizikai metaforák segítségével képzeli el, mit tapasztalnánk, ha a rettentően intenzív gravitációs hullámok áthatolnának rajtunk.