Két nehéz vajúdás annál elsöprőbb eredményét, Schumann egyetlen zongoraversenyét és Rachmaninov filmzenéket idéző 2. szimfóniáját vezeti fel ezen a koncerten a fuvolisták egyik legkedvesebb darabja, Bach h-moll zenekari szvitje.
„Ez a fuvolisták szent darabja” – mondja Fischer Iván a 2. zenekari szvitről, az utolsó Bach-darabról, amit az évadban vezényel. A gyors és vibráló mű tökéletesen alkalmas arra, hogy egy fuvolaművész megcsillogtassa benne technikai tudását, közben mégis könnyed, finom és bájos. Bach nem tartotta sokra a szórakoztató zeneműveket, de inspirálta a tánczene, ami szvitjeiben érződik a legmarkánsabban.
Robert Schumann egy másik hangszer, a zongora virtuózának készült, ám a túlzott gyakorlás és egy állítólagos ujjnyújtó szerkezet miatt lebénult az egyik ujja, és már „csak” zeneszerzésben gondolkodhatott. Rengeteg zongoradarabot írt, de több elkezdett zongoraversenyéből csak egyet fejezett be. A műnek, amit bemutatóján Schumann felesége, Clara játszott, koncertünkön pedig a Grammy-díjas Radu Lupu szólaltat meg, intenzív volt az utóélete. Ebből merített Grieg saját (ugyancsak a-moll) zongoraversenyéhez, amit aztán Rachmaninov használt modellként első darabjához e műfajban.
Rachmaninovhoz kötődik a Fesztiválzenekar egyik legnagyobb CD-sikere, a szerző 2. szimfóniája (1906–07) is, ami szintén nem született meg könnyen. Első szimfóniájának olyan rossz volt a fogadtatása, hogy a kudarc a zeneszerzőt depresszióba taszította, a 2. szimfónia sikere azonban begyógyította a sebeket. Bár a romantikus darab jóval előbb debütált, mint az első hangosfilm, sokak szerint olyan a hatása, mintha filmzenét hallgatnánk.