A Nobel-díjas Boris Pasternak Zsivágó doktor című regényén alapuló, az I. világháború és az orosz forradalom káoszában játszódó új musical megérkezett Magyarországra is! Közép-Európában elsőként a Győri Nemzeti Színház mutatta be decemberben, 2017 nyarán pedig a Margitszigeti Szabadtéri Színpad közönsége is tanúja lehet a világrengető eseményeket, személyes és közösségi sorsokat, nagyszabású tablókat és emberi szenvedélyeket felvonultató előadásnak, amely egyben a zenés mű első szabadtéri ősbemutatója.
Jurij Zsivágó, az idealista orvos őszintén szereti a feleségét, Tonját, de szerelmes lesz az elbűvölő szépségű Larába is. Nem csak ő sóvárog a nő után, hanem versenyeznie kell a forradalmár Pasával és a befolyásos arisztokratával, Komarovszkijjal is. Pasternak 1957-ben kiadott műve azonban túlmutat egy szerelmi háromszög elmesélésén, az orosz történelem 1903 és 1929 közé eső korszakát és a háborús évek eseményeit dolgozza fel, összetettebb, mélyebb kérdéseket feszegetve. Nem véletlen, hogy a regény hamarosan több nyugati országban is megjelent, feltűnést keltett, és írójának elismerést, Nobel-díjat hozott. Hazája azonban ezt nem nézte jó szemmel, árulónak minősítették. Pasternaknak választania kellett, hogy lemond-e a díjról, vagy száműzik Oroszországból, végül győzött az író-költő hazaszeretete.
Magyarországon a könyv csak a rendszerváltás után jelenhetett meg, több mint húsz évvel a számos Golden Globe- és Oscar-díjra jelölt, azonos című film bemutatása után, amelyet több nagysikerű filmadaptáció is követett. 2006-ban Lucy Simon, Michael Korie, Amy Powers és Michael Weller jóvoltából megszületett a musical. A világpremiert Kaliforniában tartották, 2011-ben Ausztráliában, 2012-ben Szöulban is bemutatták, majd 2014-ben a produkció eljutott Európába, a Malmöi Operában játszották, svéd nyelven. 2015-ben a Broadway-n is műsorra tűzték. Közép-Európában először a Győri Nemzeti Színház állította színpadra Forgács Péter rendezésében, amelyet Budapesten a Margitszigeti Szabadtéri Színpad közönsége láthat elsőként.
A Szabad Tér Színház bemutatója a Győri Nemzeti Színház együttműködésével.
Fotó: Orosz Sándor (Győri Nemzeti Színház)
Szereposztás
| Jurij Zsivágó | Miller Zoltán |
| Jurij Zsivágó | Fejszés Attila |
| Lara | Tóth Angelika |
| Lara | Kisfaludy Zsófia |
| Tonja Gromeko | Wégner Judit |
| Tonja Gromeko | Kecskés Tímea |
| Pása Antipov / Sztrelnyikov | Nagy Balázs |
| Viktor Komarovszkij | Forgács Péter |
| Alex Gromeko, Tonja apja | Vincze Gábor Péter |
| Anna, Tonja anyja | Bellai Eszter |
| Gyermek Jurij / Szása | Tóth Zoltán |
| Gyermek Jurij / Szása | Tóth László |
| Gyermek Tonja | Mezei Blanka Eliza |
| Gyermek Tonja | Iványi Boróka |
| Gyermek Lara / Katarina | Dányi Éda Hanna |
| Gyermek Lara / Katarina | Putz Zsófia |
| Markel, a cselédjük | Rupnik Károly |
| Gints | Molnár Erik |
| Pap/Kornakov/A férfi | Bródy Norbert |
| Tusja/Liberius | Pörneczi Attila |
| Tolja/Paraszt | Fehér Ákos |
| Jankó | Klinga Péter |
| Állomásfőnök | Mohácsi Attila |
| Nővér | Sík Frida |
| Mrs. Guishar, Lara anyja / Guljobova | Lázin Beatrix |
| Shulygin | Forró Attila |
| Olya | Pintér László |
| Jelenka | Balogh Fanni |
| 1. katona | Venczel-Kovács Zoltán |
| 2. katona | Cselepák Balázs |
Stáblista
| Magyar szöveg | Romhányi Ágnes |
| Rendező | Forgács Péter |
| Rendező asszisztens | Horváth Márta |
| Karmester | Silló István |
| Koreográfia | Kováts Gergely Csanád |
| Karigazgató | Balogh Eszter |
| Korrepetitor | Medveczky Szabolcs |
| Ügyelő | Karácsony Szilveszter |
| Súgó | Jakab Anita |
| Jelmez | Tordai Hajnal |
| Díszlet | Bátonyi György |
Helyszín
Budapest, 1007, Margitsziget