1 Válassz előadást

2 Válassz jegyeket

3 Add meg az adataid

4 Fizess online
 Töltjük rögvest!
KORTALAN KORTÁRS - NYERSANYAG
Mozsár Kávézó - Mozsár Műhely
Ezt az előadást még nem értekelték elegen, az előadóhely többi programjának átlaga:
8.8 / 10
575 értékelésből
Erre az előadásra ma nincsenek félárú jegyeink, nézd meg az aktuális darabokat a   Főoldalon!
Három színésznő ötletéből született előadássorozat, melynek során olyan kortárs magyar szövegeket visznek színpadra, melyek egyébként talán sosem kerülnének így „terítékre”. Esszéket, novellákat, tárcákat mondanak, énekelnek, sírnak és nevetnek a deszkákra, miközben a képzőművészet, a film és a zene is megjelenik. Minden előadást csak egyetlen egyszer adnak elő a művészek.

Az első felvonásban kortárs szövegek feldolgozását láthatjuk, ami minden eseményre külön, a témában felkért művészek munkáiból áll össze. Van köztük olyan író/költő, aki kifejezetten erre az estére ír valamit, de akad olyan is, aki korábban nem publikált művét hozza nyilvánosságra. A második felvonásban Szily Nóra kérdezi az aznapi témáról és sok minden másról a három színésznőt és egy meghívott vendéget.

Februárban a következő szerzők szövegeit hallhatják, melynek hívószava a "nyersanyag":
Bereményi Géza, Bodor Johanna, Péterfy-Novák Éva, Tóth Kriszta

Helyszín

Mozsár Kávézó
Budapest, 1066, Nagymező u. 21.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges! Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be. Köszönjük!