Müller Péter: Szemenszedett igazság
bűnügyi komédia
Csíki Játékszín – Csíkszereda Önkormányzati Színháza - Határon Túli Magyar Színházak Szemléje 2017
A drámát először 1966-ban láthatta a közönség budapesti ősbemutatóján, a Madách Kamaraszínházbeli produkció, a szerző bevallása szerint, csak a dráma jelentősen cenzúrázott verzióját vihette színre. 1978-1980 között olaszországi sikerszéria következett, a Szemenszedett igazságot harmincnégy olasz színház mutatta be két év leforgása alatt és ezzel egyidőben Argentínában és Bolíviában is műsorra tűzték. A bohózat műfaji kellékeit felvonultató darab abszurdba hajló, tragikomikus történetre épül, melynek alapötletét a szerző François Gayot de Pitaval világhírű bűneset-gyűjteményéből merítette. Bresse városába új bíró érkezik. Hector Revalier feladata pontot tenni egy gyilkossági ügy végére. Az igazság oltárán elkötelezett új bíró számára a feladat első látásra egyszerűnek tűnik, noha elődei éppen eme bűntény felgöngyölítése közben őrültek meg vagy menekültek el a városból. A drámát először 1966-ban láthatta a közönség budapesti ősbemutatóján, a Madách Kamaraszínházbeli produkció, a szerző bevallása szerint, csak a dráma jelentősen cenzúrázott verzióját vihette színre. 1978-1980 között olaszországi sikerszéria következett, a Szemenszedett igazságot harmincnégy olasz színház mutatta be két év leforgása alatt és ezzel egyidőben Argentínában és Bolíviában is műsorra tűzték. A bohózat műfaji kellékeit felvonultató darab abszurdba hajló, tragikomikus történetre épül, melynek alapötletét a szerző François Gayot de Pitaval világhírű bűneset-gyűjteményéből merítette.
Bresse városába új bíró érkezik. Hector Revalier feladata pontot tenni egy gyilkossági ügy végére. Az igazság oltárán elkötelezett új bíró számára a feladat első látásra egyszerűnek tűnik, noha elődei éppen eme bűntény felgöngyölítése közben őrültek meg vagy menekültek el a városból. - See more at: http://www.thalia.hu/index.php/main/program/szemenszedett-igazsag_3256#sthash.PU6vCNxG.dpuf

Szereposztás
| Hector Revalier, a bíró | Puskás László |
| Sophie, a felesége | Dálnoky Csilla |
| Sophie, a felesége | Bokor Andrea |
| Városkapitány | Keresztes Szabolcs |
| Auguste de Frillet, megyei főügyész | Fülöp Zoltán |
| Koch, törvényszéki írnok | Kozma Attila |
| Ossie Vauden, gazd | Lőrincz András Ernő |
| Vaudenné | Zsigmond Éva Beáta |
| Claude Morice, tűzoltóparancsnok | Bende Sándor |
| Anton Pin, besurranó tolvaj | Pap Tibor |
| Moulin, a kacér patkány tulajdonosa | Fekete Bernadetta |
| Joseph Vallet, téglaégető | Kosztándi Zsolt |
| Vallet-né, a felesége | Szabó Enikő |
| Patu, őrmester | Vass Csaba |
| Patkányfogóárus | Bilibók Attila |
| Idegen | Giacomello Roberto |
| Weber, tűzoltó | Kiss Ernő |
| Közreműködik | Zaiba Anikó |
| Közreműködik | Orbán Levente |
Stáblista
| Rendező | Parászka Miklós |
| Író | Müller Péter |
| Díszlet | Parászka Máté |
| Jelmez | Parászka Máté |
| Zenei munkatárs | Veress Albert |
| Dramaturg | Budaházi Attila |
Helyszín
Thália Színház
Budapest, 1065, Nagymező u. 22-24.
Budapest, 1065, Nagymező u. 22-24.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!