Dumaszínház est

Kőhalmi Zoltán: Ibicsoki Zoltán, meteorbecsapódás-emlékhely, gesztenyével megdobált menyasszony, toló uszály, szotyi-vonal. Aki szereti a stand-up comedy műfaját, annak az előző kifejezések olvastán minden bizonnyal beugrik a Dumaszínház egyik legnépszerűbb humoristájának neve.  Ahogy szülővárosában, Szentesen sokan ismerik, Kőhalminé Zolika azonban nem a dumaszínpadon kezdte a pályát. A Karinthy-gyűrűvel kitüntetett, pályaelhagyó építészmérnök valójában sosem akart kiállni és beszélni, jól érezte magát a háttérben. Szerencsére, mégis megpróbálta.  A szomorú bohóc nem is olyan szomorú, hiszen háromgyermekes, boldog családapa és férj, Humorfesztivál-győztes, a műfaj egyik legrutinosabb képviselője. Nem politizál, nem beszél celebekről és nem káromkodik. Sikeres saját estje után a Showder Klub speciális adásában, elsőként készíthetett önálló adást.   Felméri Péter: Kolozsváron született 1982-ben, Felméri Péter néven. Járt óvodába, iskolába és egyetemre is, de ez már senkit sem érdekel. Humorral önszántából kezdett el foglalkozni barátai unszolására, és így 2006-ban megnyerte az Erdélyi Humorfesztivált. Azóta sokszor fellépett itt-ott és kevésszer máshol is. Miután 2007-ben kipróbálta magát a Dumaszínház tehetségkutatóján, a Fiatal Félőrültek Fesztiválján, szép lassan a fővárosba szokott. Kedvenc kerülete a hetedik, de ez bocsánatos bűn.  A Dumaszínház tagjaként lépett már fel szárazon és vizen, magyarul és angolul, kisebb és nagyobb közönség előtt. Adottságainak köszönhetően kiválóan alkalmas fellépő kisebb-nagyobb zárt termekben, hotelekben, szabadtéren, színházakban, köztereken, falunapokon, hajókon, repülőkön és merjük kijelenteni, akár űrhajókon is.  2011-ben jelent meg eddigi egyetlen könyve “A három UFÓ” címmel, egy könnyed és humoros regény, ami napjaink Budapestjén játszódik.   Szobácsi Gergő: A Dumaszínház társulatának tagja, Szobácsi Gergő üdvözli Önt! Harminc éves vagyok. Amúgy 31 lennék, de egy évig beteg voltam. Sok mindennel próbálkoztam, mielőtt humorista lettem. Szerettem volna szakács lenni, mert a tévében mindig azt láttam, hogy amit elkezdenek főzni, abból találnak egyet készen a sütőben. Próbálkoztam az építőiparral is, mert az kicsit hasonlít a stand up-ra. Ott is egy dolgozik, a többiek meg csak nézik. A humorista szakmát egy barátomnak köszönhetem, aki mindig belőlem akart meggazdagodni. Ha főztem valamit, akkor éttermet akart nyitni, ha csináltam, mondjuk egy koktélt, akkor meg kocsmát. 2010-ben meséltem neki egy viccet, és most itt vagyok! Örülök, hogy így alakult, mert embereket nevettetni jó. És néha még ők is élvezik.