Magyar Állami Népi Együttes, Jászság Népi Együttes, Hírvivők Ensemble, Pál István Szalonna és bandája és a Jászok Vegyeskarának műsora. Történelmi dal – és táncjáték.
Ahogyan nemzetként szüksége van a magyarságnak arra, hogy nemzeti öntudatát a kultúra felmutatásával fenntartsa, úgy van szüksége egy kisebb közösségnek (a jászoknak) is arra, hogy történelme és ősei emlékének felidézése révén – a művészet, a színház mágikus erejével – saját identitását erősítse. Jászok történelmi dal – és táncjáték alkotóinak kitüntetett célja, hogy bemutassák a jász nép rendkívül összetett, és izgalmas történetét, végig haladva a történelem és az alkotók képzelete rajzolta – megpróbáltatásokkal, leveretésekkel és felemelkedésekkel teli – úton a feltételezett valamikori őshazájuktól, a bronzkori Kelet –Perzsiától, a Kaukázus égbetörő hegyein, a dél –orosz sztyeppéken, a mai Moldván át, a Magyar Királyságig. Majd tovább az emlékek és a képzelet spirituális útján, mely új hazájukba telepedésüktől, megkeresztelkedésükön, nyelvük, ősi hiedelmeik, szokásaik elvesztésén, önmegváltásukon (Redemptio) át, napjainkig vezet. Az előadás középpontjában egy a jász életfilozófia hét generációs hagyományára épülő mitikus család történet áll. Főszereplője egy fiatal mai pár, akiknek előélete elevenedik meg a történések során. Ez a mikrokozmosz tágul ki az egész jász nép történetére, hogy az egyes jelenetekben megelevenedjenek a múlt eseményei. A két szerelmest időről –időre elválasztják egymástól a történelem viharai, de hűségük, szabadságvágyuk újra és újra győzedelmeskedik. Egymásba olvad az intim –privát történet és a Jász nép történelme, a múlt és a jelen, a profán és a szakrális. A hét generációt, a hét főszereplő személyesíti meg, melyek közül a Bölcsek, a jászok múltjának felidézésében, a gyermekszereplők, a jövő megsejtetésében segítenek. A Jászok történelmi dal – és táncjáték összművészeti alkotásként, sajátos és egyedi módon integrálja jelen korunk tradicionális és kortárs művészetét, szuverén módon szólva a tánc, a zene, a költészet és a vizuális művészet segítségével mindazokról az egyetemes emberi értékekről, amelyek szellemében nem csak a jászok, hanem mi emberek mindannyian, létezni szeretnénk a világban. Az előadás színpadi történéseiben egy “élő közösség” mindennapi élete, öröme, bánata, leveretése és újrakezdése, az emberi kapcsolatok, a szertartások, a hit mindenek feletti fontossága sejlik fel. A tér és idősíkok hol drámaian, hol játékosan változó spektrumán keresztül jutva el a végkifejletig: az emberi lét, az élet diadalának katartikus kinyilatkoztatásáig. Mihályi Gábor Előadják: a Magyar Állami Népi Együttes táncművészei
Művészeti vezető: Mihályi Gábor
a Jászság Népi Együttes
Művészeti vezető: Szűcs Gábor
a Hírvivők Ensemble
Vezényel: Melis László
Pál István Szalonna és bandája
Jászok Vegyeskar
a Cantate Nobis Énekegyüttes, a Déryné Vegyeskar, a Palotásy János Vegyeskar és a Székely Mihály Kórus tagjaiból
Korrepetitor: Lengyel Zoltán
Karigazgató: Thormanné Husznay Mária
Főszereplők:
Apa: Mizsei Zoltán
Anya: Turi Melinda
Fiú (ének): Philipp György
Lány (ének): Rékasi Emese
Fiú (tánc): Fundák Kristóf
Lány (tánc): Fundák –Kaszai Lili
Kisfiú: Ivanics Patrik
Kislány: Busai Bori
A Bölcsek: Belházi Sándor, Bús Katalin, Göbölös Ferenc,
Ludnai Kata, Péter Attila, Varga Erzsébet
a Jászság Népi Együttes volt táncosai
Alkotók:
Koncepció, forgatókönyv: Mihályi Gábor, Melis László
Szövegek: Melis László, Mihályi Gábor, Várszegi Tibor, Veszeli Gyöngyi, Kiss Judit Ágnes, archaikus szövegek, történelmi idézetek
Színpadtechnika és szcenika: Zsidei János Zsono
Fénytervező: Kiss Péter
Hangmérnök: Jendrics Gábor, Zsidei János Zsono
Zeneszerző: Melis László – Erkel –díjas
Film/Látvány, díszlettervező: Soós Andrea
Jelmeztervező: Szűcs Edit – Vágó Nelly –díjas
Koreográfusok: Fitos Dezső – Harangozó –díjas, Kocsis Enikő – Harangozó –díjas, Kökény Richárd – Harangozó –díjas, Mihályi Gábor – Harangozó –díjas, Érdemes Művész, Szűcs Gábor – Csokonai –díjas
Rendezőasszisztens: Szalay Tamás – Bánffy –, és Lyra –díjas
Producer: Soós Andrea
Rendező –koreográfus: Mihályi Gábor – Harangozó –díjas, Érdemes Művész
Az előadás fővédnöke és védnökei:
Az előadás fővédnöke: Áder János – Köztársasági Elnök
Védnökök:
dr. Balog Ádám – az MKB elnök –vezérigazgatója
Pócs János – a Jászság országgyűlési képviselője
dr. Seszták Miklós – Nemzeti Fejlesztési Miniszter
dr. Szabó Tamás – Jászberény Város Polgármestere
dr Ternyák Csaba – Egri Érsek

Helyszín
MÜPA
Budapest, 1095, Komor Marcell u. 1.
Budapest, 1095, Komor Marcell u. 1.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!