Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiája a 2011-es Pécsi Országos Színházi Találkozón a dramaturgok szavazati alapján elnyerte a Vilmos-díjat, majd a művet fesztiváldíjakkal is megtámogatva nagy sikerrel mutatták be Marosvásárhelyen - a darabot Magyarországon még nem játszották.
Világvégi falu valahol Erdélyben. Frenetikus fekete humorral átszőtt kegyetlen kórkép a 21. századból: a felszámolt bánya valahai emberei munka nélkül, kilátástalanul tengődnek. Ülnek, várnak, isznak, nem remélnek. Érkezik mindenek ura, a Televízió, hogy tudósítson a népmesék székelyharisnyás hőseiről - és közben fogy a pálinka és nő az öngyilkossági ráta.
Részlet a darabból: ILLÉS Csak el akartam mondani nektek az újságot, hogy itt van a tévé. IVÁN Miféle tévé? ILLÉS Magyarországról. IVÁN S mit akar az a tévé? Megint fel kell húzzam a székelyharisnyát? ILLÉS Azt én nem tudom, hogy fel kell-e húzzad megint a székelyharisnyát. IVÁN Oda kell adjam Ilonkának, varrja meg. Hogy enne bélhurutos földigilisztát egész nap a hülye tápos tévéje. ILLÉS Téged legalább nem tettek oda énekelni. IVÁN Azt éppen nem, de másfelől viszont elmondták nekem tájékoztatásképpen, hogy mennyire szép itt Erdélyben, s hogy milyen szépen őrizzük mi a hagyományokat. ILLÉS Hát, őrizni őrizzük. Nem őrizzük? IVÁN Őrizzük. Minden reggel, mikor felkelek, kicsit őrzöm a hagyományokat, aztán bemegyek, megsapkázom az öreget, s őrzöm tovább a hagyományokat ameddig Ilonka hazajön. S aztán, ha meglátogat a doktor egy-két-nyolc pohár végett, odaadom neki, őrizze ő is egy kicsikét. S akkor őrzi ő is a hagyományokat, tölti magába rendesen. Székely Csaba író a darabjáról: "Székelyföldön kétszer nagyobb az öngyilkosságok aránya, mint egész Romániában. Senki nem tudja, miért. Egyesek a zord időjárással, a hegyvidék ridegségével magyarázzák. Mások azzal, hogy a bicskához gyakran nyúló falusi székelyek számára más az emberi élet értéke. Az ő világukban a Nap hamarabb nyugszik le. Minél hamarabb, annál jobb.
Ilyen környezetben játszódik a Bányavirág, és ebben él az egykori bányász, Vajda Iván, aki a bánya bezárása óta reményvesztett munkanélküliként éli mindennapjait, és gondozza beteg édesapját. Nem azzá vált ez a világ, amivé szerette volna. Hozzá hasonlóan kiutat keres szűkebb környezete is: féltestvére, Ilonka, barátja, Mihály, szomszédjai, Illés és Irma. Mindenki a maga módján.
A szerencsétlen sorsok és a sok lemondás ellenére a Bányavirág nem egy komor darab. A fekete humor erőteljes jelenléte segít nekünk megfelelő távolságból szemlélni azt, amiben élünk. Segít felébredni abból a keserű álomból, amibe a szereplők belepusztulnak."

Helyszín
Együd Árpád Kulturális Központ (Agóra), Kaposvár
Kaposvár, , Nagy Imre tér 2.
Kaposvár, , Nagy Imre tér 2.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!