Gondolhatunk úgy a testre, mint egy archívumra, ami rögzít, katalogizál és újraszervez minden élményt, amit addig átélt (sérülést, csókot, egy szép táj látványát stb.)?

Benne csak a személyes, avagy a kollektív történelem is elraktározódik? Milyen módszereink vannak az emlékezésre? Amikor táncot néz valaki, akkor segíthet annak befogadásában, ha a néző információkat kap a táncoló test történetéről?

A részünkről ígért anyag kétnemű: egyrészt egy talált és absztrakt mozdulatokból összeállt, részint improvizált koreográfia, másrészt egy installáció-erdő, helyenként játszótér, amely kibontja a táncosok testtörténeteit. A táncmatéria autobiográfiai alapon, a résztvevők testváltozásait vizsgálva, az általuk kínált mozgásokból és minőségekből állt és áll össze folyton a jelen kontextusában. A nézők helye nem kötött a térben, ahogy a tevékenységük is csak ajánlott. A látogatók egy “útlevéllel” a kezükben random vándorolhatnak a térben szétszórt állomások közt. Akkor érkeznek és távoznak, amikor kedvük tartja, de a (potenciálisan ön-reflektív) utazásra 60 perc áll rendelkezésükre. Előadók: Baricz Xénia, Bot Ádám, Jana Golub, Micsinai István, Rab Alexandra, Szilágyi Krisztián

Tér, installáció, plakát: Kutyifa Ágnes

Koncepció: Szemessy Kinga

Külön köszönet: Albert Dorottyának és Simon Zsuzsannának, valamint a Műhely Alapítványnak és a SÍN Kulturális Központnak.