Töltjük rögvest!
 
 
  Válassz jegyeket
  Add meg az adataid
  Fizess online
KŐHALMI ZOLTÁN, FELMÉRI PÉTER, MŰSORVEZETŐ: TÓTH EDU
Dumaszínház - Dorog - József Attila Művelődési Ház

Erre az előadásra ma nincsenek félárú jegyeink, nézd meg az aktuális darabokat a Főoldalon!

  Leírás
Dumaszínház est

Felméri Péter: Kolozsváron született 1982-ben, Felméri Péter néven. Járt óvodába, iskolába és egyetemre is, de ez már senkit sem érdekel. Humorral önszántából kezdett el foglalkozni barátai unszolására, és így 2006-ban megnyerte az Erdélyi Humorfesztivált. Azóta sokszor fellépett itt-ott és kevésszer máshol is. Miután 2007-ben kipróbálta magát a Dumaszínház tehetségkutatóján, a Fiatal Félőrültek Fesztiválján, szép lassan a fővárosba szokott. Kedvenc kerülete a hetedik, de ez bocsánatos bűn.  A Dumaszínház tagjaként lépett már fel szárazon és vizen, magyarul és angolul, kisebb és nagyobb közönség előtt. Adottságainak köszönhetően kiválóan alkalmas fellépő kisebb-nagyobb zárt termekben, hotelekben, szabadtéren, színházakban, köztereken, falunapokon, hajókon, repülőkön és merjük kijelenteni, akár űrhajókon is.  2011-ben jelent meg eddigi egyetlen könyve “A három UFÓ” címmel, egy könnyed és humoros regény, ami napjaink Budapestjén játszódik. Kőhalmi Zoltán: Ibicsoki Zoltán, meteorbecsapódás-emlékhely, gesztenyével megdobált menyasszony, toló uszály, szotyi-vonal. Aki szereti a stand-up comedy műfaját, annak az előző kifejezések olvastán minden bizonnyal beugrik a Dumaszínház egyik legnépszerűbb humoristájának neve.  Ahogy szülővárosában, Szentesen sokan ismerik, Kőhalminé Zolika azonban nem a dumaszínpadon kezdte a pályát. A Karinthy-gyűrűvel kitüntetett, pályaelhagyó építészmérnök valójában sosem akart kiállni és beszélni, jól érezte magát a háttérben. Szerencsére, mégis megpróbálta.  A szomorú bohóc nem is olyan szomorú, hiszen háromgyermekes, boldog családapa és férj, Humorfesztivál-győztes, a műfaj egyik legrutinosabb képviselője. Nem politizál, nem beszél celebekről és nem káromkodik. Sikeres saját estje után a Showder Klub speciális adásában, elsőként készíthetett önálló adást.
  Stáblista
Humorista 
Kőhalmi Zoltán 
Humorista 
Felméri Péter 
Műsorvezető 
Tóth Edu 
  Jegynyomtatásról
Az emailben kapott jegyet nyomtasd ki, és vidd magaddal papíron.

Ha nem szeretnéd, vagy nem tudod kinyomtatni a jegyed, a Dumaszínházban mobiltelefonodon is bemutathatod a jegyed.

Ha esetleg gondod volt a bejutással ebben a színházban, jelezd felénk kérlek a címen!

  Cím
  Hogy tetszett?