A tehetség kötelez program keretén belül a Zeneakadémia legkiemelkedőbb diákjai és frissen végzett muzsikusai kapnak fellépési lehetőséget.
Kokas Dóra tizennégy éves korában került az egyetem Különleges Tehetségek Osztályába. Tizenöt éves korától három évig Bécsben tanult, majd a Zeneakadémián végezte felsőfokú tanulmányait. Számos világhírű művész mesterkurzusán vett részt és több nemzetközi, illetve hazai versenyen szerzett dobogós helyezéssel is büszkélkedhet. Szólistaként 2006-ban debütált egy nemzetközi fesztivál gálakoncertjén. Perényi Benjámin tizenegy éves korától a Különleges Tehetségek Osztályában tanult, majd a Zeneakadémián folytatta tanulmányait. Egyetemi tanárai mellett Kocsis Zoltán is rendszeresen segítette hangszertudásának fejlődését. 2009-ben a tőle kapott meghívásnak eleget téve játszott szólistaként a Nemzeti Filharmonikusokkal. Az est fellépői fiatal koruk ellenére mindketten kiemelkedő kamarazenei tapasztalattal rendelkeznek. Dóra a Kelemen Kvartett tagjaként számos nemzetközi vonósnégyes-versenyen ért el előkelő helyezést és a világ legjelentősebb koncerttermeiben lépett fel, olyan művészek társaságában, mint Joshua Bell vagy José Gallardo. Perényi Benjámin 2007-ben lépett fel először Genovában apjával, Perényi Miklóssal, akivel azóta gyakran játszanak együtt hazai és külföldi színpadokon. Beethoven: 4. (C-dúr) cselló-zongora szonáta, op. 102/1 Locatelli: D-dúr cselló-zongora szonáta, op. 6 szünet Brahms: 2. (F-dúr) cselló-zongora szonáta, op. 99/2 Kokas Dóra (cselló) Perényi Benjámin (zongora)

Helyszín
Zeneakadémia
Budapest, 1061, Liszt Ferenc tér 8.
Budapest, 1061, Liszt Ferenc tér 8.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!