Több generáció nemzetközi hírű tagjai tisztelegnek a 20. századi magyar zene egyik meghatározó személyisége, a karmester, zeneszerző és zongoraművész Dohnányi Ernő emléke előtt, születésének száznegyvenedik évfordulóján.
A Londonban élő Frankl Péter, világhírű muzsikusaink egyike a Zeneakadémián végzett zongoraművész-családfán Dohnányi-unokának mondható, és nemcsak a pódiumon, hanem a patinás Yale Egyetem katedráján is öregbíti a magyar zongorista iskola hírnevét. A Kelemen Kvartett nem sokkal 2010-es megalakulása után a vonósnégyes-játék élvonalába került, ma már egyik vezető együttese a magyar zenei életnek. A kamarazene és a Dohnányi-muzsika ünnepének egyaránt nevezhető műsort az az emblematikus kompozíció nyitja, amelyről állítólag maga Brahms mondta: „magam sem tudtam volna jobban megírni”, de a másik zongoraötös, az 1914-ben keletkezett esz-moll szintén olyan remekmű, amelyben előadónak és nézőtéren helyet foglaló laikusnak egyaránt öröme telik. Az 1935-ös keltezésű szextett hangszer-összeállítása rendhagyó: a vonóstrióhoz és a zongorához két fúvós hangszer csatlakozik; a klarinét- és kürtszólamot a Budapesti Fesztiválzenekar két kiváló szólamvezető művésze, Ács Ákos és Szőke Zoltán játssza. Műsor: Dohnányi:1. (c-moll) zongoraötös, op. 1 Dohnányi:esz-moll zongoraötös, op. 26 Dohnányi:C-dúr szextett, op. 37 Közreműködik:Frankl Péter (zongora)Ács Ákos (klarinét);Szőke Zoltán (kürt)Kelemen Kvartett: Kelemen Barnabás, Kokas Katalin (hegedű); Homoki Gábor (brácsa); Fenyő László (cselló)

Stáblista
| Zongoraművész | Frankl Péter |
| Hegedűművész | Kelemen Barnabás |
| Hegedűművész | Kokas Katalin |
| Brácsaművész | Homoki Gábor |
| Csellóművész | Fenyő László |
Helyszín
Zeneakadémia
Budapest, 1061, Liszt Ferenc tér 8.
Budapest, 1061, Liszt Ferenc tér 8.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!