Szörényi Levente-Bródy János-Sarkadi Imre-Ivánka Csaba: KŐMŰVES KELEMEN
Rockballada • Rendező-koreográfus: Bozsik Yvette
Áldozat nélkül fel lehet-e építeni bármit is? De ha nem, akkor mit ér az az építmény, ami csak mások feláldozása által épül meg? A kérdésekre kérdésekkel felel Szörényi és Bródy rockoperája Bozsik Yvette rendezésében: milyen lesz az a vár, melyet csak emberáldozattal lehet fölépíteni? Átok, vagy áldás lebeg fölötte? „… Nevetett azzal a kislány-nevetéssel, hogy: ti bolondok. Aztán nevetett még, de már komolyabban, ijedtebben, s a szeme sarkából rám villant a tekintete, hogy vele nevetek-e én is. De nem nevettem, a követ meg a mohát néztem magam előtt. S akkor abbahagyta a nevetést, s tudtam, hogy most ő is csak néz, meg a többiek is, hallgatagon, de az eltelt hat napra gondoltak, meg a szellemre, ami a falat dönti, meg a véka aranyra, meg arra, hogy hálistennek nem az ő feleségük... s akkorra már Anna úgy nézett mindannyiunkat, mint gyilkosokat. S azok is voltunk már, nem egyebek. Aztán nekiláttunk, és raktuk a követ -- a hangját se hallatta, a szavát se, de sütöttem le a fejem közben, hogy a szemével ne találkozzam, s láttam, hogy ezt teszi a többi is, hogy ne kelljen ránézni. Beszélni meg nem lehetett, csak Boldizsár mert, az ördög, a pokolfajzat, s a szavára úgy rezzentünk mindig össze, mintha a templomban káromkodna valaki. -- Hé, ide még egy kanál habarcsot, Máté -- s tudtam, hogy az Anna válla körül rakják már. -- Így ni --
mondta Boldizsár. Ördög volt, sátánfajzat volt, mert nem omlott a fal, állt keményen, peckesen, reggelre is meg másnap reggelre is, és egyre
magosodott. Volt, aki belülről támogassa…” (Részlet Sarkadi Imre novellájából)

Szereposztás
| Kelemen | György-Rózsa Sándor |
| Boldizsár | Hüse Csaba |
| Máté | Fándly Csaba |
| Benedek | Kelemen József |
| Izsák | Mohácsi Norbert |
| Karuj | Szőke Richárd |
| Márton | Orlik István |
| Ambrus | Vati Tamás |
| Mihály | Gombai Szabolcs |
| György | Frigy Ádám |
| Sebő | Zambrzycki Ádám |
| Gyula | Krizsán Dániel |
| Rádó | Vislóczky Szabolcs |
| Anna | Tompos Kátya |
| Anna | Trokán Anna |
| Vándor | Gyuricza István |
Stáblista
| Rendező-koreográfus | Bozsik Yvette |
| Díszlet | Cziegler Balázs |
| Jelmez | Berzsenyi Krisztina |
Helyszín
Együd Árpád Kulturális Központ (Agóra), Kaposvár
Kaposvár, 7400, Nagy Imre tér 2.
Kaposvár, 7400, Nagy Imre tér 2.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!