1 Válassz előadást

2 Válassz jegyeket

3 Add meg az adataid

4 Fizess online
 Töltjük rögvest!
KÉPESLAPOK
Szegedi Nemzeti Színház - Kisszínház
9.6 / 10
5 értékelésből
Erre az előadásra ma nincsenek félárú jegyeink, nézd meg az aktuális darabokat a   Főoldalon!
Képeslapok a takarásból – színház-játék egy nagy sikerű film alapján Rendezte: Barnák László

Csorba Kata Momót, az alkoholproblémákkal küzdő fiatal színésznőt alakítja, aki harmadrangú színpadi szerepeiben csak árnyéka önmagának. Nem találja a lehetőséget, hogyan törhetne ki a középszerűségből, ráadásul folyton küzdenie kell az életét irányító sztárszínész anyjával, Édával, vagyis Fekete Gizivel. “Lelkileg először szétszedik egymást, majd megpróbálnak közelebb kerülni egymáshoz” – írta le a fiatal színésznő, mi is történik a színpadon közel két órában. “Tulajdonképpen magunkat játsszuk, Fekete Gizit és Csorba Katát látják a színpadon, a karakterek csupán mankóként szolgálnak arra az esetre, ha túlságosan lemeztelenítenénk a lelkünket. Fontos, hogy el tudjunk bújni a szerepek mögé és azt mondhassuk, hogy ezek nem is mi vagyunk, hanem a két írott karakter.” Fekete Gizi 40 éve a pályán, aki mai napig a társulat egyik legnépszerűbb tagja. “Nem vagyok az a fajta, aki számolgatja, mennyi premierje volt, és sorba rakja a fotókat, de nagyon boldog vagyok, hogy minden évben kijutott valamennyi a főszerepekből. Kaposváron is főszerepet játszottam, még a végzés előtt, szóval ez már 41. év, hogy a pályán vagyok” – mondta. A Jászay Mari- és többszörös Dömötör-díjas színésznő hozzátette, minden szerepét gyermekeként kezeli, formálja és neveli a próbafolyamatok alatt. “Egy olyan édesanyát játszom, aki próbálja terelgetni a kemény és erőszakos lányát. A konfliktusok természetesek, lehetnek generációs vagy szeretetbeli problémák a nagyon hasonló és különböző személyiségek miatt. Az anya részéről ez a szeretetnek egy olyasfajta áramlása, ami a másiknak, vagyis a gyermeknek már terhes.”

Szereposztás

Színész Csorba Kata
Színész Fekete Gizi

Stáblista

Rendező Barnák László

Helyszín

Szegedi Nemzeti Színház
Szeged, 6720, Horváth Mihály utca 3.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges! Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be. Köszönjük!