A Bábrándozók és az ESZME közös előadása
Gyermekelőadás (minden korosztály számára)
Az Európai Szabadúszó Művészek Szövetsége 2016-ban ismét megrendezi az ESZME Fesztivált szeptember 23. és 25. között a Stúdió K-ban. Az érdeklődők gyerek- és felnőtt előadásokat, illetve egy kiállítást is megtekinthetnek, a hétvégi családi előadások után pedig kézműves-foglalkozással, kakaóval és kaláccsal várják a nézőket. Az Ebcsont és Nyúlcipő előadás egy nyusziról és egy vadászkutyáról szól, akik gazdáik sürgős teendői miatt kettesben maradnak a kutya otthonában. Az agyonfegyelmezett kutya és az elkényeztetett nyúl nagyon különbözőképpen látják a világot. Nemigen találják a közös hangot, folyamatosan konfliktusba keverednek, de mikor a játék hevében sikerül teljesen felfordítaniuk a lakást a közös gond összehozza őket, barátság szövődik köztük. Az előadás akár három éves kortól ajánlott egészen 99 éves korig, hiszen az elfogadás, a másik értékeinek felismerése, elismerése minden korosztálynak fontos feladat. És nem is mindig olyan könnyű. Író: Kolozsi Angéla

Helyszín
Stúdió K Színház
Budapest, 1092, Ráday utca 32.
Budapest, 1092, Ráday utca 32.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!