Erich Kästner-Béres Attila-Novák János: A KÉT LOTTI
Mesejáték
játék két részben, Erich Kästner regénye nyomán
„A színdaraboknak már az ókorban kedvelt motívuma volt az ikrek szerepeltetése. Shakespeare több művében szerepelnek ikertestvérek, akiket rendszeresen összetévesztenek, például a Vízkeresztben még a külön nemű ikerpár keveréséből is óriási bonyodalom fakad, de említhetjük a Két veronai nemest vagy az ókori Amphytrion történetet, ahol még a szolga ikerpárral is „meg van fejelve” a gazda- ikrek története. Ezt a 19. században Kleist is felhasználja. Viszont az 1949-ben megjelent A két Lotti történet a maga nemében példátlan. Ugyanis nem az okozza a bonyodalmat, hogy az ikrek belekeverednek egy általuk nem értett és nem is kezelhető helyzetbe, hanem – éppen ellenkezőleg – az ikrek egy közös cél érdekében tudatosan megtévesztik környezetüket, felvállalva a cserét.” (Kőváry Katalin, rendező) A két Lotti készülő előadása erősen kötődik a budapesti Kolibri Színházban 2000-ben bemutatott, és több mint tíz évig műsoron tartott produkcióhoz. A zeneszerző, a rendező személye azonos - Novák János, Kőváry Katalin - és a két kiváló bábművész, Török Ági és Szívós Károly hatásos „fekete színházas” álomképét is láthatják a kaposvári nézők. Az említett előadásban Lottikat a színésznő-ikerpár Rácz-ikrek, Kriszta és Kármen játszották, most viszont helybeli ikrek – kettőzve: a Csirisznyák és a Nagy-ikrek - alakítják a főszerepet a színház kiváló művészeinek segítségével. Az előadás minden korosztály számára készül, és garantáltan fogyasztható. Táborlakó gyerekek: Horváth Lili Lídia, Landi Lolita, Lugosi Anna, Maza Míra Alexandra,
Nagy Anna Borbála, Nagy Sára Kamilla, Vajda Lilla Viktória, Vanyur Anna Zongora: Barabás Edit Hegedű: Streicher-Szabó Dóra Bemutató: 2016. szeptember 15.

Szereposztás
| Apa | György-Rózsa Sándor |
| Anya | Érsek-Obádovics Mercédesz |
| Luise Palffy | Csirisznyák Anna |
| Luise Palffy | Nagy Edit |
| Lotte Körner | Csirisznyák Zsófi |
| Lotte Körner | Nagy Edina |
| Irene | Nyári Szilvia |
| Bernau doktor, főszerkesztő | Nyári Oszkár |
| Resi, szolgáló | Horváth Zita |
| Gabele, festőművész | Hornung Gábor |
| Pedagógus I. | Csonka Ibolya |
| Pedagógus II. | Német Mónika |
| Fényképész | Szvath Tamás |
| Narrátor | Hunyadkürti György |
Stáblista
| Rendező | Kőváry Katalin |
| Szövegét és a verseket Erich Kästner regénye nyomán írta | Béres Attila |
| Zene | Novák János |
| Zenei vezető, korrepetitor | Barabás Edit |
| Díszlet | É. Kiss Piroska |
| Súgó | Kirsch Veronika |
| Világítástervező | Memlaur Imre |
| Segédrendező | Csordás Bernadett |
| Segédrendező | Váradi R. Szabolcs |
| Animáció | Szívós Károly |
| Jelmez | Cselényi Nóra |
| Koreográfia | Turi Endre |
| Ügyelő | Székely György |
Helyszín
Csiky Gergely Színház
Kaposvár, 7400, Rákóczi tér
Kaposvár, 7400, Rákóczi tér
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!