A Szomszédnéni és Felméri Péter lázadó, „mostvagysoha” műsora.
Van aki, úgy lázad, hogy moziban nem a saját helyére ül. Vagy lefotózza a „fényképezni tilos” táblát. Esetleg azt mondja, nincs egy perce a környezetvédelemre, pedig van. És még a wc papírt sem a szaggatott vonalnál tépi el, mert nehogy már valaki a gyárból mondja meg neki, hogy mennyi kell. A Karinthy-gyűrű díjas Szomszédnéni Produkciós Iroda és Felméri Péter műsorában a hétköznapi lázadásoké lesz a főszerep, épp ezért nem kell oszlatásra számítani, rendőrkordon sem lesz, legalábbis amíg igény nem fogalmazódik meg erre. „Ami a lázadási technikákat illeti – a Femen aktivistái például az üzenetüket meztelen női keblekre szokták felfesteni. Ezt a lázadási formát mindenképpen ki szerettük volna próbálni, de meztelen női keblek hiányában ez meghiúsult.” – tájékoztattak a fellépő humoristák. „Szintén szimpatikus nekünk a PETA, akik az állatkísérletek ellen szólalnak fel. Például, hogy állítsák le a kozmetikumok tesztelését kisállatokon. Egyetértünk, meg aztán a hörcsögökön szarul is néz ki a szájfény.” – áll a nyilatkozatukban. Bálint Ferenc, Tóth Szabolcs és Felméri Péter stand-up és sketch-comedy műsora „mostvagysoha” a Dumaszínházban.

Stáblista
| Humorista | Felméri Péter |
| Humoristák | Szomszédnéni Produkciós Iroda |
Helyszín
Ady Endre Művelődési Központ, Bátonyterenye
Bátonyterenye, 3070, Molnár Sándor út 1-3.

Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!