Előadó: Duda Éva Társulat
A Virtus az első olyan magyar produkció, amely a kortárs tánc és az underground cirkuszi világ ötvözéséből született, lendületes zenével, a színházi tér számos síkját kihasználva, sajátosan magyar ízzel. A táncos csapat ismeretlen területre merészkedik, új kifejezési módok elsajátításával többek közt a levegőben mozgás lehetőségeit keresik a szereplők virtuóz magasságokban. A tér különböző szintjeinek bejátszásában a Tűzmadarak zsonglőrcsapat két kulcsfigurája, Zoletnik Zsófia és Mező András is új minőségben van jelen táncosként, artistaként is. Sajátos zenei összefonódás Szirtes Edina Mókus és Kunert Péter közös munkája is, melynek eredményeként élőben találkozik a magyar és balkáni népzene a radikálisabb elektronikus zenei motívumokkal. Az alkotó-előadók humorral ábrázolják a sajátosan magyar élethelyzeteket és az emberi kapcsolatokban rejlő feszültségeket. Igazi kelet-európai virtus, fellengzős érzelem, hősködő ritmus, bánatos kesergés, két pártra szakadás és dicső cirkusz, légies, temperamentum, látvány. „Nem csoda tehát, hogy a Duda Éva Társulat legújabb előadása, mely nem másra, mint a magasság okkupációjára vállalkozik, olyan üde, könnyed és önfeledt: megzabolázta, megszelídítette, sőt, saját képére formálta a rettegett természeti törvényszerűséget, a gravitációt. Mint a kötelet vagy szalagot, maga alá gyűrte a veszélyt, sőt, nevet is adott neki: Virtus.”Komjáthy Zsuzsanna, Tánckritika.hu

Helyszín
Nemzeti Táncszínház
Budapest, 1024, Kis Rókus u. 16-20.
Budapest, 1024, Kis Rókus u. 16-20.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!