A Szomszédnéni Produkciós Iroda önálló estje
Hármasban minden jobb – kívánságból is három szokott lenni, magyar igazságból és kismalacból meg főleg.
A cím ellenére a Szomszédnéni Produkciós Iroda Karinthy-gyűrűs humoristából csak kettő van, de „A három testőr” is négy testőrről szól, szóval az ön helyében én most nem kötnék ebbe bele.
Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs egy egész estés kalandra hívja ki a nézőt az „Édeshármasban”. Ellátogathatnak a fiúk nappalijába, megismerhetik a családjukat, közösen tévézhetnek velük (persze a fiúknál lesz a távirányító), és még a jövőjükbe is bepillanthatnak úgy, hogy közben még a cipőjüket sem kell levenni.
Készen állnak a találkozásra? Az előadás időtartama kb. 90-95 perc, 1 szünettel

Stáblista
| Humoristák | Szomszédnéni Produkciós Iroda |
| Zabolai Margit Eszter |
Helyszín
Dumaszínház
Budapest, 1082 Budapest, Corvin sétány 1/b

Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!