MÁNE (Magyar Állami Népi Együttes) – Megidézett Kárpátalja, Hágókon innen és túl
Az előadás a magyar színpadi néptáncművészet történetében először mutatja be egy antológia keretében a Keleti-Kárpátokban és annak előterében, Kárpátalján élő népek: magyarok, ukránok, ruszinok, huculok, románok, cigányok, zsidók, sokszínű és gazdag tradicionális kultúráját. Felmutatva mindazt, ami e népek hagyományaiban közös és mindazt, ami nemzeti sajátosság. A hangsúlyt azonban a közös gyökerekre helyezve, szemléletesen érzékeltetve a közös történelmi múltból származó törvényszerű hasonlóságokat. A hagyomány átörökítése, a saját és a velünk együtt élő népek folklórnyelvének ismerete a találkozások és saját magunk kinyilatkozásának lehetőségét teremtik meg. A színház ezeknek a találkozásoknak az esélye, a tükre. A tükör, amibe jó belenézni, mely annak is felmutat, aki megalkotja, és annak is, aki majdan nézői csendjében megéli az inspiratív elfogadás és befogadás állapotát.
Közreműködnek: A Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara
Meghívott művészek: Bősze Tamás, Pál Lajos, hangfelvételről: Pál Eszter, Szalma László
Szólót énekelnek: Herczku Ágnes / Kubinyi Júlia m.v., Hetényi Milán
Az Idéző szerepében: Borbély Beatrix
Zeneszerző: Pál István Szalonna
Rendező-koreográfus, művészeti vezető: Mihályi Gábor
Az előadásban megjelenő archív képek a Néprajzi Múzeum fotótárának gyűjteményéből származnak. Képválogatás: Csorba Judit Dorottya
Stáblista
| Rendező | Mihályi Gábor |
| Koreográfia | Mihályi Gábor |
| Művészeti vezető | Mihályi Gábor |
| Zeneszerző | Pál István Szalonna |
Helyszín
Bakáts tér - NagyszínpadBudapest, 1092, Bakáts tér
Ne használj papírt, ha nem szükséges! Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be. Köszönjük!
Vélemények
Írj véleményt