„Az életet nem olyannak kell elfogadni amilyen, hanem amilyen lehetne!" – kiáltja Cervantes-Don Quijote. Igen, amilyen lehetne... Ha a szeretet, elfogadás, gyöngédség, szolidaritás uralkodna a világban.
Jobbá tenni a világot! Ez Alonso Quijana, a La Mancha tartományban élő, idős vidéki nemes célja, mikor magára ölti a „búsképű lovag" jelmezét, mikor elindul megvívni harcát a jobbsorsra hivatott Emberért.
A történet keretjátéka az inkvizíció börtönének pokla, amelyben a legalantasabb emberi hierarchia törvényei szerint élnek gyilkosok, tolvajok, kurtizánok. Ide száll alá az író Cervantes, akit „eretnek" eszméi miatt vizsgál az inkvizíció. Tárgyalására várva először e lealacsonyult, az életből kiábrándult emberi közösség előtt kell megvédenie kéziratát, s főhősének, Don Quijote-nak megelevenített történetével (színház a színházban) kell bizonyítania, hogy a hit és a szeretetbe vetett bizakodás kilátást adhat és vissza tudja szerezni a kiábrándult ember számára az élet értelmébe és az emberi méltóság erejébe plántált reményt.
25 év után tér vissza a Gárdonyi Géza Színház színpadára a szélmalomharcos-búsképű lovag meghatóan szívbemarkoló története, hogy e nagyszerű musical felejthetetlen dalaival, zenéjével és időtálló üzenetével új generációkat hódítson meg.
Rendező: Blaskó Balázs
Továbbá: IVÁDY ERIKA, SATA-BÁNFI ÁGOTA, PILISY ATTILA + 3 FŐ KAR
GG Tánc Eger: EMŐDI ATTILA, JONI ÖSTERLUND, KELEMEN DOROTTYA, SCHLÉGL ANDRÁS, SZELES VIKTÓRIA, TÓTH KAROLINA, TÖRTELI NADIN, VARGA KRISTÓF
Bemutató: 2017. március 24.
Szereposztás
| DON QUIJOTE (Cervantes) | Nagy Lóránt |
| SANCHO (szolga): | Baráth Zoltán |
| AZ INKVIZÍCIÓ SZÁZADOSA | Fehér István |
| ALDONZA | Nagy Barbara |
| A FOGADÓS (kormányzó) | Vókó János |
| DR. CARRASCO( a herceg) | Török-Ujhelyi Tamás |
| AZ ATYA | Reiter Zoltán |
| ANTONIA | Nagy Szilvia |
| A HÁZVEZETŐNŐ | Saárossy Kinga |
| A BORBÉLY | Balogh András |
| PEDRO, fő öszvérhajcsár | Baranyi Péter |
| ANSELMO | Káli Gergely |
| JOSÉ | Lisztóczki Péter |
| JUAN | Kardos Kristóf |
| PACO | Csathó Norbert |
| TENORIO | Emődi Attila |
| JUANITA | Nagy Adrienn |
| FERMINA, szolgáló | Pethő Orsolya |
| A GITÁROS | Radvánszki Szabolcs |
Stáblista
| Rendező | Blaskó Balázs |
| Fordító | Blum Tamás |
| Rendező asszisztens | Lázár Rita |
| Rendező asszisztens | Blaskó Zsófia |
| Díszlet | Bíró Nóra |
| Jelmez | Bodnár Enikő |
| Jelmez | Székely László |
| Koreográfia | Topolánszky Tamás |
| Koreográfus asszisztens | Pintér Lotti |
| Korrepetitor | Farkas Antal |
| Súgó | Pethő Orsolya |
| Ügyelő | Hódosi Ildikó |
Helyszín
Eger, 3300, Hatvani kapu tér 4.