A II. világháború végén járunk, a béke első pillanataiban. Amikor a túlélési háborús reflexek működnek és még senki sem tudja hogyan lesz majd béke a lelkekben is. Egy árva kisfiú, Kuksi édesapja utolsó mondatát mormogja maga elé: „Nem szabad félni!” és közben retteg.

Az Állami Javítóintézetet szétbombázták. A találatot túlélt fiatal fiúk magukra hagyottan, csapatba rendeződve próbálják túlélni a háború viszontagságait és a béke első napjait. A fiúk befogadják Kuksit.

Időközben találkoznak egy másik gyereksereggel. Az eleinte nehézkes elfogadást követően rájönnek, hogy csak együtt vészelhetik át ezt az időszakot. Közben a szerveződő új hadsereg és a statáriális bíróság hajszolni kezdi az árvává vált gyerekeket, akiket egyszerűen csavargónak neveznek. Hiszen a béke sem tudja elképzelni magát hadsereg nélkül.

A két gyerekcsapat vezetője között meglepő kapcsolat alakul ki.

Vándorlásuk közben találnak egy elhagyatottnak tűnő kastélyt. Ott Simon Péter, egykori karmester és zeneszerző lakik. Bizalmatlanságból végül bizalom lesz a gyerekek és a ház ura között. Simon Péter megtanítja őket a zene fontosságára és szeretetére („A zene, az kell”).

Azonban eközben más felnőttek is üldözni kezdik a gyerekeket és fegyverrel indulnak ellenük. Bár a gyerekek harca sikerrel zárul, mégis tragikus véget ér.

Az előadásnak különös jelentőséget ad a jelen, amikor Kelet- és Nyugat-Európa útjain megannyi árva gyerek keres menedéket a hazájukat sújtó háború elől. Családjukat vesztve keresnek új otthont, biztonságot, békét.

A musical finálé dala Kuksit siratja, aki már nem éli meg az áhított holnapot.