Dumaszínház est:
Aranyosi Péter: Tankmániás légpuska-tulajdonos, aki volt már akasztott ember is, persze csak viccből. Elszánt Diósgyőr-szurkoló, közönségszervező, a Rádiókabaré munkatársa, poén-gyáros, a Wekerle-telep egyetlen rúdtánc-idomárja. Borostás tanárember, noha csak hallgatóként látott katedrát. Komolytalan családapa. A számítógépes stratégiai játékok és a stand-up fellépések olykor napokra is elszólítják a gyermekei mellől. Vele van az erő, de érzi, nem jelent jót halottas kocsival érkezni az APEH-be. A Kabinet Rt. buli- és tömegzenekar jobb keze, az ember, aki bosszút forral a saját édesanyja ellen. Bellus István: Kereskedőből humorista, tévénézőből műsorkészítő lett pár év alatt. Örök optimista, aki nem fél a változástól, de most úgy érzi, megtalálta a helyét. Választott hivatása számára munka, hobbi, szenvedély, életforma. A sikerhez vezető utat kollégáihoz képest fordítva járta be, hiszen előbb szerepelt a tévében, minthogy kipróbálja magát a Dumaszínház tehetségkutatóján, a Fiatal Félőrültek Fesztiválján. Saját bevallása szerint volt már ingyen konyhán pénztáros, légifolyosó-takarító a reptéren, de elvégezte a Tokió Hotel Katolikus Egyetemet és egy újságíró iskolát is. Jeleneteket ír a Rádiókabarénak és a Gálvölgyi Show-ban is jó néhány általa jegyzett paródiát láthatott már a tévénéző közönség. A mediterrán Ózd, vagyis Miskolc szülötte, az acélvárosi Bellano, aki 2007 óta vicceskedik színpadon, tévében és mp3-ban. Janklovics Péter: A Kisherceg tudósa, a Revizor, járási orvosa, idegbeteg, tolószékes rendező, zeneakadémiai oktató, és a Sziget arca is volt már. Egy ember, akiben számtalan személyiség találkozik most már a dumaszínpadon is. Színész, humorista, performansz-harcos, kisfilm-hős, és szerethető antihős, alkalmi jelleggel rádiós műsorvezető. Évtizedes színészi tapasztalattal is lámpalázas előadás előtt. Megmondta: senkiháziak kezében a popszakma, és nem megy ki a Szigetre, inkább üzérkedik a jegyekkel. Susogós melegítő, zsír verda, trikó, fonetikus angoltudás, ő Mr. Prodizsáj, akinek a humorára sem mondhatja senki, hogy nem tetszetős. A literál zenei stílus nagykövete, a legtehetségesebb Michael Jackson-imitátor Michael Jackson óta. Szomszédnéni Produkciós Iroda: Egy blöffel és egy lánybúcsúval kezdték, hárman - néha többen -, ma pedig már Bonbon-díjas humoristák. Nem nyertek humorfesztivált, de rendeztek néhányat, hogy legyen hol fellépni. Nem gondolkodtak hosszú távban, kapcsolatuk mégis megélte az első évtizedet. Felfedezték Felméri Pétert, majd a Dumaszínházat, azóta pedig már egy banknak is dolgoztak, így egyre több esküvőn látják őket szeretettel. Céljuk a világhírnév, szeretnének légitársaságot, álmuk a közönség megszidása. Az ezerarcú 101 kiskutya, az erdélyi humor-kommandó, a nemrégiben jubilált komédia-duett, akik már a Thália Színházban is sikerrel mutatkoztak be, A Szomszédnéni odaát van című kabaréjukkal.

Stáblista
| Humorista | Aranyosi Péter |
| Humorista | Bellus István |
| Humorista | Janklovics Péter |
| Humoristák | Szomszédnéni Produkciós Iroda |
Helyszín
Dumaszínház
Budapest, 1082, Corvin sétány 1/b
Budapest, 1082, Corvin sétány 1/b
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!