Tárgyjáték élőzenével, minden korosztálynak
Ebben a műsorban közönséges használati tárgyak adnak elő négy Grimm-mesét („Hófehérke és a hét törpe”, „A nyúl meg a sün”, „Csipkerózsika”, „Piroska és a farkas”), bizonyítván, hogy a fantázia segítségével minden életre kelhet. Húsz éve a legsikeresebb műsorunk, túl az 500. előadáson! A Figurinát 1983-ban alapította Siklósi Gábor és Fers Klára. Negyven év után ez volt Magyarországon az első magánbábszínház. Ma már állandó tagnak tekinthető Siklósi Eszter és Fenyvesi Attila is. A Figurina műsoraival rendszeresen megméretteti magát a hazai és a nemzetközi szakmai fórumokon, de immár tíz éve jelen van különféle előadásával Budapest több színházának műsorán is. A Figurina szakmai munkájának, sikeres pályázatainak köszönhetően rendszeres támogatottja a Fővárosi Önkormányzat Kulturális Alapjának, a Művelődési Minisztériumnak és a Nemzeti Kulturális Alapnak. A két alapító tag – Siklósi Gábor és Fers Klára - 2010-ben Blattner Géza-díjatkapott. A Figurina a bábművészet széles skáláján játszik: használ hagyományos bábokat, él a technika adta varázslat eszközeivel, van óriásbábos műsora, de jellemzően a fantáziára épülő kéz- és tárgyjátékokkal kívánja szórakoztatni, oktatni, kreatív játékra bátorítani a gyermekeket és a nyitott szellemű felnőtteket. A Figurina műsorait – a bábművészet hagyományai szerint – általában maga írja, tervezi és készíti.

Helyszín
Balatonboglári Művelődési ház
Balatonboglár, 8630, Árpád utca 17.
Balatonboglár, 8630, Árpád utca 17.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!