Lukács Miklós-bérlet 1.
Műsor: E. Elgar: Pomp and Circumstance
E. Elgar: e-moll gordonkaverseny, op. 85
A. Dvořák: IX. (e-moll) szimfónia, op. 95 „Az újvilágból” Közreműködik: Várdai István (gordonka)
Vezényel: Csaba Péter Az 1945-ben alapított MÁV Szimfonikus Zenekar 72. hangversenyévada indul ezzel az előadással. Egy új évad kezdete mindig ünnepi esemény, amelyhez méltó választás Edward Elgar (1857-1934) nagy szimfonikus indulója; Shakespeare Othellójából kölcsönzött címét így fordíthatjuk: fény és pompa. A késő romantika nagy angol zeneszerzőjének egyik legkedveltebb műve az 1919-ben komponált Gordonkaverseny. Várdai István, a mű szólistája fiatal kora ellenére rendkívüli sikereket tudhat maga mögött: 2007-ben 3. díjat nyert a Moszkvai Csajkovszkij Versenyen, 2008-ban pedig elnyerte a Nemzetközi Gordonkaverseny 1. díját Genfben. Antonín Dvořák, a nagy cseh zeneszerző elismerésekben gazdag életútja vége felé három évig volt a New York-i Konzervatórium igazgatója. Ezalatt az idő alatt komponálta utolsó szimfóniáját, melyben honvágya szólal meg. A mű rövid idő alatt a szimfonikus irodalom egyik legkedveltebb darabja lett. Szakértők szerint minden témája a cseh népzene elemeit felhasználó, eredeti alkotás, ugyanakkor sokan amerikai, sőt indián népzenei hatást is felfedeznek benne. A hallgatók számára természetesen nem ez a legfontosabb, hanem az, hogy a szimfónia hallatán maradéktalanul átadják magukat a rendkívül gazdag dallaminvencióval alkotott, a nagyzenekar minden hangszínét pompázatos gazdagságban bemutató zene élvezetének.

Helyszín
MÁV Szimfonikus Zenekar
Budapest, 1061, Liszt Ferenc tér 8.
Budapest, 1061, Liszt Ferenc tér 8.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!