FALU VÉGÉN KURTA KRČMA
A Vujicsics Együttes és Sebő Ferenc koncertje
Sebő Ferenc
Sebő Ferenc Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, zeneszerző, népzenekutató és építészmérnök, a magyar hangszeres népzenei és táncház mozgalom atyja és motorja, az egyik legeredetibb vers-énekes, a Nemzet Művésze.
Közös koncertjük a Vujicsics Együttessel különleges élményt ígér, találkozást a költészettel és a szomszéd népek zenéinek csodálatos világával.
Vujicsics Együttes
A Kossuth-díjjal kitüntetett Vujicsics Együttes 1974-ben alakult meg Pomázon. Indulását nemcsak az akkor kibontakozó táncházmozgalom segítette, de az is, hogy a környező települések szerb kisebbsége megóvta vallási, nyelvi és zenei kultúráját. A Vujicsics a hagyományőrző feldolgozásmód útját választotta, vagyis nem értelmezi merőben újjá a délszláv zenei tradíciót, de oly módon adja tovább, hogy nemzetiségi hovatartozástól függetlenül bárki számára befogadható, egyszerre elgondolkodtató és élvezetes legyen.
Borbély Mihály – szaxofon, klarinét, tárogató, furulya, brácstambura
Eredics Gábor – basszprímtambura, harmonika, ének
Eredics Kálmán – bőgő, tarabuka, tapan
Brczán Miroszláv – csellótambura, ének
Szendrődi Ferenc – prímtambura, brácsatambura
Vizeli Balázs – hegedű
Belépőjegy: 2 700 Ft
Helyszín
Szentendrei Teátrum és Nyár Szentendre, 2000, Bogdányi u. 32.
Ne használj papírt, ha nem szükséges! Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be. Köszönjük!
Vélemények
Írj véleményt