A darupa szerzetesek a darumadár szimbolikus értékét, az éberséget szeretnék elérni.
Öltözékük éberséget fokozó kelléke a daruszárny, melyről azt tartják, hogy – mivel fokozott figyelmet követel viselőjétől – az öntudatlanság börtönéből szabadulás eszköze. Szent táncfüzérük a Darutánc, mely megidézi az emberi lélek fejlődésének, az éberséghez vezető útnak állomásait.
Ezen a különleges esten négy darupa szerzetes látogat el a Bethlen Téri Színházba, hogy bemutassák nekünk szent táncukat.
Darupák: Hegedűs Barbara, Hrotkó Heléna, Törzsök Kata, Bérczi Zsófia
Bambuszvégtagok: Terebessy Tóbiás
Zene és adaptációk: Gerzson János (közreműködő: Gábos Barna, Gyulai Csaba)
Eredeti szakrális táncok: G. I. Gurdjieff
A táncokat betanította: Amiyo Devienne és Rémy Fourré
Tanácsadó: Vécsei Anna
Munkatárs: Tankó Barnabás
Fénytechnikus:Galkó Janka
Látvány, jelmez, koreográfia és táncadaptáció, rendezés: Bérczi Zsófia
Támogatók: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Sín Stúdió, Ethnosound, Élőkép Egyesület
Köszönet a támogatóknak és mindenkinek, aki az előadás létrehozásában részt vett!
Az ÉLÕKÉP alapítója és vezetője Bérczi Zsófia, vizuális kommunikáció tervező. 2004 óta egyesületi formában működik. Az ÉLÕKÉP alkotói világa a vizuális kommunikáció és a színház metszetében helyezkedik el. Munkáiban a kép, képzet és képzelet szerves egységet alkot installációval, elõadómûvészettel. Formailag és tartalmilag újszerû látásmód kifejezõdése, a képzelet feltárása, átélhetõsége, illetve ennek átadása iránti vágy vezérel bennünket.
Helyszín
Bethlen Téri SzínházBudapest, 1071, Bethlen tér 3.
Ne használj papírt, ha nem szükséges! Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be. Köszönjük!
Vélemények
Írj véleményt