A Virtuózok, a világ első komolyzenei tehetségkutató műsora, első és második szériájának döntősei adnak gálakoncertet október 15-én a Papp László Budapest Sportarénában.
A Virtuózok, mely a világ első klasszikus zenei televíziós tehetségkutató műsora, második évada zárult le, idén nyár elején a közszolgálati televízió képernyőjén. Az első és a második szériában megismert csodálatos fiatal tehetségek, október 15-én a Papp László Budapest Sportarénában, egy eddig sehol nem látható produkció keretében mutatják be tehetségüket személyesen is a közönségnek. A műsorban olyan darabok és olyan kamaraprodukciók hangzanak majd fel, melyek kifejezetten erre az estére készülnek. A műsorban a Virtuózok vendége lesz néhány világsztár is, akik közül ki kell emelni Molnár Levente operaénekest, a világ operaszínpadainak sztárját, akinek szívügye a fiatal tehetségek gondozása, különös tekintettel a szülőföldjéről, Erdélyből származó fiatal zenészekre. A Gálakoncerten fellépnek a Virtuózok második szériájának fődíjasai döntősei és középdöntősei, valamint az első széria nyertesei: Kökény Tamás, Váradi Gyula, Holozsai Eszter, Váradi László és társaik, valamint Gyöngyösi Ivett, Boros Misi és Demeniv Mihály. Közreműködnek a MÁV Szimfonikusok Dobszay-Meskó Ilona vezényletével, valamint Molnár Levente és vendégei.

Helyszín
Papp László Budapest Sportaréna
Budapest, 1143, Stefánia út 2.
Budapest, 1143, Stefánia út 2.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!