Határon Túli Magyar Színházak Szemléje a Tháliában
Spectrum Színház előadása
Csehov Sirályának továbbgondolása Vișniec darabja, amelyben a szerelmes hősök tizenöt év múlva újból összetalálkoznak és olyan kérdések fogalmazódnak meg, mint: tud-e valaki Nyina nélkül élni? És vele? De ugyanakkor az is felmerül, hogy Nyina kivel tud, vagy kivel akar élni? Egy szerelmi háromszögről van szó, amely akkor is, most is foglalkoztatja az emberiséget, hiszen a szerelem mindig korszerű téma. A Spectrum Színház az Anton Pavlovics Csehov Sirály című drámájából készült produkciót tavasszal mutatta be, most annak hangulatában folytatja Török Viola rendező a Vişniec-darabot – hangzott el a pénteki sajtótájékoztatón. Bár a szereplők egy része megváltozott, formailag és zeneileg is ugyanahhoz a hangulathoz szeretne kapcsolódni a rendező. Ugyanabban a környezetben játszódik, történetileg is ugyanott folytatódik, ahol a Sirály abbamaradt. Matei Vişniec kortárs drámaíró a Sirályban megismert Nyina és a két hozzátartozó férfi szerelmének szálát bonyolítja tovább, abból indul ki, hogy Trepljov második öngyilkossági kísérlete (főbe lövi magát, ezzel végződik a Csehov-darab) sem sikerül, él tovább a birtokon egyedül. Tizenöt évvel később megjelenik Nyina, és próbálják átbeszélni az életüket, érzéseiket. Időközben megjelenik Nyina másik szerelme, Trigorin is – aki miatt annak idején otthagyta Trepljovot, s akivel azóta együtt él –, így már hárman beszélik meg a múltat, a jelent és a lehetséges jövőt. A darab nem csak azért érdekes, mert egy másik perspektívából mutatja be a szerelmi háromszöget, hanem mert folyamatosan reflektál a csehovi történetekre: a Sirályban felvetődött problémák itt kibeszélésre kerülnek, régi kérdésekre keresik a választ, és az éveken át homályban maradt titkokra is fény derül. Ez a történet a nagy orosz forradalom idején játszódik, így szó esik arról is, hogy hogyan kapcsolódik a magánélet a politikához, mi köze a művészsorsnak a történelemhez. Szereplők: Nyina – Márton Katinka Trepljov – Kinda Szilárd Trigorin – Sebestyén Hunor

Stáblista
Rendező | Török Viola |
Díszlet | Török Viola |
Jelmez | Takács Tímea |
Fény, hang, videó | Incze Róbert |
Helyszín
Thália Színház
Budapest, 1065, Nagymező u. 22-24.
Budapest, 1065, Nagymező u. 22-24.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!