APÁCÁK - musical komédia
Magyar Zenés Színház
Dan Goggin Apácák musicaljét mutatja be Kökényessy Ági rendezésében a Hadart Művészeti Társulat. Goggin kedves és humoros műve 1985-ben elnyerte a legjobb off-Broadway-musical címét. Magyarországon először a Madách Színházban láthattuk, Psota Irénnel a főszerepben. Lehetséges több mint ötven gombamérgezésben elhunyt apácáról és az afrikai lepratelepen átélt évekből fergeteges vígjátékot írni? Bizarr ötlet, de Dan Gogginnak sikerült. A gombamérgezést túlélt öt apáca mindent megtett, hogy összegyűjtse a pénzt 52 társuk illő temetésére: céget alapítottak, vallásos témájú képeslapokat árultak, sőt, saját holmijukat is pénzzé tették, de az így befolyt összeg is csak 48 apáca temetésére elég. Így az öt túlélő úgy dönt, hogy jótékonysági koncertet rendez. A Grease című musicalből adnak elő részleteket, és a Mount-Saint-Helen’s School színpadán elkezdődik az "apácashow". A vidám dalokból és szellemesen megírt jelenetekből álló gálaest alatt lassan-lassan megismerjük a szereplőket, és kiderül, hogy a nővéreknek csak a ruhájuk egyforma. Mind-mind külön személyiség, más múlttal, álmokkal és vágyakkal. Szereposztás Mária Regina nővér VOITH ÁGI
Mária Roberta nővér ZAKARIÁS ÉVA
Mária amnézia nővér MÉRAI KATALIN
Mária Huberta nővér VÁNDOR ÉVA/ CSARNÓY ZSUZSANNA
Mária Lea Nővér LAURINYECZ RÉKA Zenei vezető GEBÓRA GYÖRGY
Koreográfus ULLMAN KRISZTA
Rendező KÖKÉNYESSY ÁGI Bővebb információ:
Tel: +36 30 66 55 989
Mail: jegy@kultkikoto.hu

Szereposztás
| Mária Regina nővér | Voith Ági |
| Mária Roberta nővér | Zakariás Éva |
| Mária Huberta nővér | Vándor Éva |
| Mária Huberta nővér | Csarnóy Zsuzsa |
| Mária Lea Nővér | Laurinyecz Réka |
Stáblista
| Rendező | Kökényessy Ági |
| Koreográfia | Ullmann Krisztina |
| Zenei vezető | Gebora György |
Helyszín
KULTKIKÖTŐ - Balatonföldvár
Balatonföldvár, 8623, Bajor Gizi sétány 1.

Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!