GRAND VOYAGE - VILÁGOK VÁNDORAI
ORSZÁGOS PREMIER! - Budapesten kívül először az országban!
Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy világunk mennyire sokszínű, mennyire ezerarcú! Az elmúlt ezer évben ez a sokszínűség országunkra, nemzetünkre tett behatásain keresztül bőséggel otthagyhatta ujjlenyomatát kultúránkon, ezen belül tánckultúránkon is. Az ExperiDance a hagyománymegőrzésen túl kellő nyitottsággal mindig is szerette megismerni hagyományaink, tánckultúránk gyökereit, forrásait, téve ezt azzal a szándékkal, hogy amikor mélyére ásott már maguknak a forrásoknak is, akkor azzal, amit ott meglelt, bátran innoválva létrehozzon belőlük valami olyan újat és csodásat, élményt adót, ami maradandóan elkápráztathatja Önöket, NÉZŐINKET! Készülő produkciónkban esztrádműsor jelleggel kívánjuk Önöknek táncban bemutatni mindazt a sokszínű csillogást és misztikummal teli varázslatot, ami világunk 1000 arcát hívatott érzékeltetni, hisz az elmúlt 16 évben a nagyvilág számtalan pontján fellépve, megismerve az ottani áramlatokat annyit tapasztalhattunk, amit hiba volna nem megmutatni, nem megosztani Önökkel, hisz ezek a megtapasztalások tettek minket mára azzá, amivé reméljük az Önök örömére is válhattunk... Bővebb információ:
Tel: +36 30 66 55 989
Mail: jegy@kultkikoto.hu

Helyszín
KULTKIKÖTŐ - Balatonföldvár
Balatonföldvár, 8623, Bajor Gizi sétány 1.

Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!