Móricz Zsigmond – Kocsák Tibor – Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig
musical
A tanárrá lett Nyilas Misi visszaemlékszik debreceni diákéveire, örömeire, meghurcoltatásaira és megaláztatására. Misi kisdiákként szorgalmasan tanul a híres debreceni kollégiumban.
Ő a legjobb tanuló! Mikor szegénységben élő szüleitől pakkot kap, diáktársai nem csak az összes ennivalót, de még a csizmakenőcsöt is felzabálják előle. Valkay tanár úr magántanítványt szerez neki Doroghyéknál, később pedig felolvasást is vállalhat a vak Pósalaky úrnál, hogy a fizetségéből nélkülöző szüleit támogathassa. A léha és könnyelmű Török János Doroghy Bella kisasszonynak – akiért Misi kis diákszíve is megdobban – csapja a szelet. Egyszer kilesi, hogy a kisdiáknál van Pósalaky úr nyertes lutriszelvénye, ellopja azt, majd megszökteti Bella kisasszonyt. Misi azt hiszi, elvesztette a szelvényt. A kollégium fegyelmi bizottsága sikkasztással vádolja, mert megtalálják a zsebében azt a tízforintost, amit Török János csempészett oda. Hiába derül ki végül Misi ártatlansága, az átélt csalódások, meghurcolások és megaláztatások örök nyomot hagynak a gyermek lelkében. Soha többé nem akar debreceni diák lenni…!
A Fesztiválkatlan nem tart esőnapot. A produkciók eső esetén is megrendezésre kerülnek. Ilyen esetben esőkabátot érdemes hozni. Esőkabát a helyszínen is kapható.
Az átkötő jeleneteket írta: Pinczés István
Szereposztás:
Nyilas Misi
Bolla Márton
Felnőtt Nyilas Misi (filmen)
Czitor Attila
Igazgató
Bartus Gyula Jászai-díjas
Valkay tanár úr
Katkó Ferenc
Gyéres tanár úr
Csomós Lajos
Sarkadi tanár úr
Tomanek Gábor
Báthory tanár úr
Mészáros Mihály
István bácsi, pedellus
Jancsik Ferenc
Nagy úr
Ragány Misa
Doroghyné
Fehér Tímea
Viola kisasszony
Liszi Melinda
Bella kisasszony
Köböl Lilla
Török néni
Nagy Erika
Török bácsi
Szőke Pál
Török János
Vadász Gábor
Török Ilonka kisasszony
Gábor Anita
Pósalaky úr
Vikidál Gyula
Gazdasszony
Tatár Bianka
Rendőr
Szabó Lajos
Doroghy Sanyika
Virok Tamás / Rabi Bendegúz
Orczy
Nagy Dániel / Jepure Fábió
Gimesi
Árvavölgyi Patrik / Papasvili György Armen
Böszörményi
Hlásznyik Attila / Nagy Balázs
Csicsó
Szénási Levente / Szántó Erik Dániel
Tannenbaum
Hegedűs László / Csarnai Levente János
Tök Marci
Varga Bence / Dobrai Dávid
Sándor
Markóczy Marcell Bendegúz / Dani Balázs Sándor
Simonffy
Bori Balázs / Lipták-Pikó Levente Vajk
Fitos
Csiaki Bence / Kiszely Lőrinc
valamint: Jároli Helga szh., Sallai Zsóka szh., Viszmeg Szilvia szh
Zenekar: Karmester: Gulyás Levente, Hegedű: Benedekfi Zoltán/Hoffmann Ágnes, Szomorné Budai Mariann, Fuvola: Kaczkó Gabriella, Oboa: Turbucz Lili, Klarinét, Szaxofon: Bogdán Gábor, Trombita: Resetár Attila, Kürt: Bereczki Gábor, Harsona: Szűcs Csaba, Zongora: Rázga Áron, Gitár: Cseh István, Basszusgitár: Pfeff Márton, Ütőhangszerek: Halász Illés, Dob: Tímár Tamás
Súgó: Roszik Ivett Ügyelő: Halász Péter
Díszlettervező: Juhász Katalin Jelmeztervező: Vesztergombi Anikó
Korrepetitor: Galambos Hajnalka Zenei vezető: Gulyás Levente
Hangszerelte: Kemény Gábor Koreográfus asszisztens: Darida Ildikó
Koreográfus:
Topolánszky Tamás Harangozó Gyula-díjas
Rendezőasszisztens:
Müller Zsófia
Rendező:
Seregi Zoltán
Szereposztás
| Nyilas Misi | Bolla Márton |
| Felnőtt Nyilas Misi (filmen) | Czitor Attila |
| Igazgató | Bartus Gyula |
| Valkay tanár úr | Katkó Ferenc |
| Gyéres tanár úr | Csomós Lajos |
| Sarkadi tanár úr | Tomanek Gábor |
| Báthory tanár úr | Mészáros Mihály |
| István bácsi, pedellus | Jancsik Ferenc |
| Nagy úr | Ragány Misa |
| Doroghyné | Fehér Tímea |
| Viola kisasszony | Liszi Melinda |
| Bella kisasszony | Köböl Lilla |
| Török néni | Nagy Erika |
| Török bácsi | Szőke Pál |
| Török János | Vadász Gábor |
| Pósalaky Úr | Vikidál Gyula |
| Török Ilonka Kisasszony | Gábor Anita |
| Gazdasszony | Tatár Bianka |
Stáblista
| Rendező | Seregi Zoltán |
| Az átkötő jeleneteket írta | Pinczés István |
| Szerző | Kocsák Tibor |
| Szerző | Miklós Tibor |
Helyszín
Tokaj FesztiválkatlanTokaj, 3910, Bodrogkeresztúri út 2.
Vélemények
Írj véleményt