Egy francia Bécsben: D’Indy, Haydn, Mozart és Beethoven. Weiner–Szász Kamaraszimfonikusok Magyar Tudományos Akadémia 1051 Budapest, Széchenyi István tér 9. 2016. április 9. szombat, 19:00 Magyar Tudományos Akadémia WEINER–SZÁSZ KAMARASZIMFONIKUSOK

Műsor: MOZART: D-dúr divertimento, K.136
D’INDY: Hármasverseny, op.89 (Magyarországi bemutató)
HAYDN: A visszhang – szvit, Hob. II:39a
BEETHOVEN: Quartetto serioso, op.95 Közreműködik: SOMOGYI PÉTER, koncertmester
KANYÓ DÁVID, fuvola
MOLNÁR PIROSKA, cselló
RÉTI BALÁZS, zongora A műsorról: WOLFGANG AMADEUS MOZART (1756–1791) apjával közös itáliai utazá­sáról Salzburgba visszatérve, 1772-ben írta a D-dúr divertimentót. Igazi szórakoztató darab, de mivel a műfaji megjelölés nem a szerző kézírásával áll az eredeti kottán, több katalógus „1. salzburgi sinfonia fúvósok nélkül” címmel tünteti fel. Ebből az időszakból máig ez Mozart legnépszerűbb műve. Megírásakor már tízéves szerzői múlt állt az ifjú komponista mögött. 1770-ben XIV. Kelemen pápától megkapta az Aranysarkantyú-rendet, 1771-ben pedig Milánó zenei elitjének elismerésében részesült. VINCENT D’INDY (1851–1931) Párizsban született, arisztokrata családban. Zenéje az utóromantikában gyökerezik, de mellőzi annak súlyosságát. Romain Rolland így írt róla: „Világosság! Ez d’indy intellektusának fő ismertetőjegye. Nincsenek árnyékok. Szellem nem lehet franciább.” Zeneszerzés-tanárként (Albéniz, Honegger, Milhaud, Roussel, Satie is a növendéke volt) és zenetörténészként harcosan képviselte a múlt értékeit, állítólag párbajozni is képes volt egy kollégájával, aki leszólta Gluck kompozícióit. 1873-ban Németországban felkereste Brahmsot és Lisztet, utóbbinak tanítványa volt egy ideig. 1875-ben mutatták be Hunyadi János című „lovagi szimfóniá”-ját, e művét később visszavonta. Bayreuthban jelen volt Wagner A Niebelung gyűrűje című opera-tetralógiájának bemutatóin. A Hármasverseny utolsó zenekari műve, 75 éves korában az Azúr-parton írta a francia neoklasszicisták concerto grosso stílusában. Letisztult bölcsesség és derűlátás sugárzik belőle. JOSEPH HAYDN (1732–1809) A XVIII. század közepére a barokk triószonátából eltűnt a basso continuo. Az akkordkíséret (csembaló, orgona vagy lant) nélküli hangzásban a konzervatív hallgatóság hiányt érzékelt a két hegedű magas- és a cselló mély fekvésű hangja között. A hagyomány azonban oly erős volt, hogy Haydn 18 autentikus vonóstriója között mindössze egy hegedű-brácsa-cselló összetételű akad. Az akkori századvég triórepertoárjának egyik legérdekesebb darabja Haydn Az echo (visszhang) című Esz-dúr divertimentója. A „divertimento” 1870 előtt nem műfajt jelölt, hanem a nem-zenekari hangszeres darabok általánosan használt megnevezése volt. LUDWIG VAN BEETHOVEN (1770–1827) Az 1810-es évhez Beethoven két jelentős műve köthető: a Quartetto serioso és Goethe Egmont című drámájához írott kísérőzenéje. A kettő annyiban rokon, hogy az utóbbi nyitánya is f-moll hangnemű és hasonlóan zárul. Sőt, némely szakértő odáig megy, hogy a kvartett Egmont belső monológjának is felfogható, és ez magyarázza a serioso (komoly) melléknevet. Egyedül áll Beethoven vonósnégyeseinek sorában, távol az úgynevezett középsőktől, a késeiek küszöbén. Mind közül a legrövidebb, a legkoncentráltabb, miközben óriási távlatokat és erőket sűrít magába. Mahler vonószenekari hangszerelésében is repertoáron van.