Dombóvári István, Hadházi László, Mogács Dániel, Szomszédnéni Produkciós Iroda
Dombóvári István: Falun született. Kisbabának olyan csúnya volt, hogy a szülei sokáig tanakodtak azon, hogy a gyerek helyett a nála sokkal jobban kinéző méhlepényt kellene hazavinni. Sokak szerint a mai napig nem lehet pontosan tudni hogyan is döntöttek végül a szülők. Ránézésre nem lehet megállapítani. Alacsony. Sokáig azt hitte, hogy ez az állapot változhat. Még egy OKJ-s Legyünk magasabbak tanfolyamot is elvégzett, de olyan magasan volt a tábla, hogy nem látta, így megbukott a vizsgán. Amorf. Hét évente testsúlyának felét leadja, majd újra felszedi. Ezzel mintegy híven demonstrálja a hét bő és a hét szűk esztendőt, amely már-már biblikus metafora. A szereplés számára terápia. Élvezi, hogy bámulhatja a nőket, akik az előadás alatt a zárt ajtók miatt nem tudnak tőle elmenekülni. Humora nehezen behatárolható, valahol a ne már és az inkább hagyd abba irányzatokat képviseli. Még nem olyan okos, hogy felérje ésszel, hogy mennyire buta. Valóra szeretné váltani az álmát. A forintját pedig euróra. Hadházi László: hangulat-karbantartó 25 éve a pályán, de ha a nevét hallják, sokan még így is azt hiszik, egy afrikai orvos, pedig Karinthy-gyűrűs humorista. 1971 óta ír, de csak a kilencvenes évek közepétől jelennek meg írásai vicces lapokban. Több könyv társszerzője kollégáival. Nekem 8. /Litkai - Hadházi/ Megint 8. /Litkai - Hadházi/ A Föld kilencvenkilenc legkevésbé ismert csodája /Pataki Balázs - Litkai Gergely - Kovács András Péter - Hadházi László/ Korábban rádiós műsorvezető, de ma már kizárólag a Rádiókabaré szerzője és előadója. Egy-két televíziós produkcióban is feltűnt, majd a Showder Klub nevettetője lett. A Dumaszínház társulatának egyik alapító tagja. Negyvenhetes cipőt hord. Példaképe Malcolm Young az AC/DC ritmusgitárosa. Mogács Dániel: Színésznek készült, és ennek ellenére az is lett. Gyerekként talán ő volt az egyetlen, aki szerette volna E.T.-t valóban a Földön kívül tudni. A művészet nem csak szívügye, de genetikailag kódolt öröksége is. Paranormális állatbarát, vagyis magyar származású mentalisták és látványos természetfilmek főhőseinek hiteles megformálója, aki sokáig távolságtartóan méregette a duma-színpadot, mielőtt magáévá tette. Örül, hogy van társadalom, mert tudja kritizálni. A magyar színházi kabaré újraélesztésén munkálkodó színész, humorista, rendező, mester-bábos. Brendon, a susogós mackó rendezője, mozgatója, hangja, a Kétfarkú Kutyapárt ex-polgármesterjelöltje, Dr. Mogács, a frissen megválasztott Köztársasági Elnök valóságos alteregója. A Munkaügyek Jóbejtje. Az önálló estjének szereplője. A fiának az apja. Az anyjának a gyermeke. A kutyájának gazdája. Szomszédnéni Produkciós Iroda: Egy blöffel és egy lánybúcsúval kezdték, hárman - néha többen -, ma pedig már Bonbon-díjas humoristák. Nem nyertek humorfesztivált, de rendeztek néhányat, hogy legyen hol fellépni. Nem gondolkodtak hosszú távban, kapcsolatuk mégis megélte az első évtizedet. Felfedezték Felméri Pétert, majd a Dumaszínházat, azóta pedig már egy banknak is dolgoztak, így egyre több esküvőn látják őket szeretettel. Céljuk a világhírnév, szeretnének légitársaságot, álmuk a közönség megszidása. Az ezerarcú 101 kiskutya, az erdélyi humor-kommandó, a nemrégiben jubilált komédia-duett, akik már a Thália Színházban is sikerrel mutatkoztak be, A Szomszédnéni odaát van című kabaréjukkal.

Stáblista
| Humorista | Dombóvári István |
| Humorista | Hadházi László |
| Humorista | Mogács Dániel |
| Humoristák | Szomszédnéni Produkciós Iroda |
Helyszín
Corvin Dumaszínház
Budapest, 1082 Budapest, Corvin sétány 1/b

Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!