Töltjük rögvest!
 
 
  Válassz jegyeket
  Add meg az adataid
  Fizess online
BÖRTÖNKARRIER
Győri Nemzeti Színház - Nagyszínház

Erre az előadásra ma nincsenek félárú jegyeink, nézd meg az aktuális darabokat a Főoldalon!

  Leírás
A Komáromi Jókai Színház Börtönkarrier című zenés vígjátéka vendégeskedik a Győri Nemzeti Színház nagyszínpadán.

Tauno Yliruusi, a nemrégiben elhunyt finn szerző drámai alapanyaga is fordított sémából indítja a történetet. Azt fejtegeti, hogy a börtönben nagyobb védettségben, biztonságban élhet korunk agyonhajszolt, agyonbürokratizált embere, mint szabadlábon. Hát még ha bűnöző! A komédia főhőse is minden tőle telhetőt megtesz, hogy minél hosszabb időt tölthessen börtönben, azért szökik meg a lehető legfeltűnőbb módon cellájából, majd a „civil” életben is minden cselekedetét ez a szándék motiválja. Nem rajta múlik, hogy mégsem éri el célját. Ebből az alaphelyzetből indult ki a szerzőpáros Erdeős Anna, aki a darab rendezője is egyben, és Szemenyei János, a fiatal, de elismert zeneszerző, s zenés vígjátékká gyúrták az eredetileg prózai színdarabot. Erdeős Anna leporolta és újraértelmezte Yliruusi történetét, metszőbbre, élesebbre fogalmazta a társadalmi konfliktusokat. Kiragadta a kicsit álmos finn világból a történetet és egy mindannyiunk számára ismerős korrupt, deformált társadalmi modellt állított, ahol a gazságnak semmi nem szabhat határt, ahol bukni csak felfelé lehet. Az előadás bevállaltan Brecht Koldusoperájára asszociál. Erdeős Anna dalszövegei nem érzelgős versikék, hanem kőkemény kritikával megfogalmazott szociológiai pillanatképek, Szemenyei János zenéje, songszerű dalai Kurt Weill dalainak frissességét, dinamikáját, humorát idézik meg. Az előadás formai világa is ezt a színházi stílust célozza meg. A hátradőlős, édes-bús mindentől távoli történetmesélés helyett most kénytelenek leszünk tükörbe nézni. Magunkra ismerünk-e, felismerjük-e a körülöttünk lévő hatalmi gépezet szereplőit? Vajon nekünk mit jelent a szabadság? A konfortzónát? A biztonságot? A helyzetek állandóságát és kiszámíthatatlanságát? „A szabadság számomra régebben a teljes akadálytalanságot jelentette – írja Hamvas Béla. – Ez persze nem szabadság volt, hanem önkény; most tudom, hogy szabadnak lenni annyi, mint biztos tudatában lenni annak, mi van, és hol van, és tudni, hogy a dolgok között miképpen kell mozogni.” És Ön? Tudja, hogy kell mozogni és előrejutni a világ dolgai között? Szabadság, testvériség… és így tovább? Vagy ezek már csak egy letűnt korszak megsárgult relikviái? Ha kételyei lennének, ha netán elbizonytalanodott, tartson velünk, ha válaszokat nem is kapna – kérdezzünk együtt!
  Szereposztás
Walter, szökött rab 
Szabó Viktor 
Frank, valójában James felügyelő 
Fabó Tibor 
Grace, doktornő 
Losonczi Katalin 
Tommy, hivatásos bűnöző 
Bernáth Tamás 
Bonnie, a társa 
Dobra Mária 
Oliver, vállalatigazgató 
Majorfalvi Bálint 
Olivia, a felesége 
Holocsy Krisztina 
Christoph, igazságügyi miniszter 
Skronka Tibor 
Christi, a felesége 
Bandor Éva 
II. rendőr - Ékszerész 
Németh István 
III. rendőr - II. revizor 
Tóth Károly 
Lelkész- Bőröndös alak - Könyvelő 
Culka Ottó 
  Stáblista
I. rendőr - I. revizor 
Olasz István 
Rendező 
Erdeős Anna 
Koreográfia 
Németh Eszter 
  Jegynyomtatásról

Ha esetleg gondod volt a bejutással ebben a színházban, jelezd felénk kérlek a címen!

  Cím
9022, Czuczor Gergely utca 7. Kattints ide a térkép megjelenítéséhez
  Hogy tetszett?